Az emberek miert szoljak meg azokat, akik viszonylag fiatalon (20-23 evesen) hazasodnak? Honnan veszik a batorsagot, hogy megmondjak a masiknak, hogy mit kellene tennie?

23 évesen mentem férjhez. Volt olyan volt osztálytársam, aki leírta (de éreztem a hangnemen a kétkedést), hogy reméli, sokáig fog tartani... Azóta is nagy a boldogság, míg a volt osztálytársaim többsége karrierista, és szerintem csak én vagyok azóta is házas... (27 vagyok).

Érdekes módon az idősebb korosztály nem problémázik ezen, nekik ez természetes.

nah igen ezt én sem értem. Minket is leszóltak, hogy fiatalon lett gyermekünk (22/L és 24/F). Pedig csodálatos a kapcsolatunk és imádjuk egymást! Esküvö sajnos azért nem lesz/ nem lett, mert anyagilag jobban megéri ha nem vagyunk házasok. Pedig késöbb majd szeretnénk:)

Anyu viszont pont az ellenkezöje: 10 évet járt a r*hadék alkesz apámmal mielött összeházasodtak volna. Anyám 33 volt, apám 40. Mégis elváltak 2 év után mert miután megszülettem, ez a nyavalyás csak jobban ivott.

Ez csak arra volt példa, hogy minden életkorban vannak rossz döntések! És senkit nem szabad semmi miatt leszólni, mindenkinek a magánügye mikor érzi magát elég érettnek a házassághoz illetve családalapításhoz. Mindenkinek sok boldogságot!:)

2-3 évig kell kibírnod. Aztán elhallgatnak a károgók, meg azok is, akik őszinte féltésből mondják amit mondanak.

Nekem is mondták eleget, főleg jóindulatú aggódásból, meg őszinte csodálkozásból. 20 voltam, férjem 25. Meg ment persze a pletyka, hogy jön a gyerek, aputól ketten is megkérdezték fél év múlva, hogy van az unoka...

Egyetem alatt én voltam az egyetlen házas. A nevemet persze nem írták át a dékánián, mondván: nem foglalkoznak az asszonynevemmel, sokan elválnak az egyetem végéig, akkor meg csinálhatják vissza.

Mi a szexet is fenntartottuk a házastársunknak, úgyhogy ez is összeköt minket. Felszabadító érzés előzetes kapcsolatok emléke nélkül, tiszta lappal élni 15 éve a házasságot.

2-3 év elég a szemlélőknek, hogy megnyugodjanak egy kapcsolat jövője felől. Egyébként kifejezetten jót tesz egy házasságnak, ha a felek előzetes csalódások, sérülések nélkül tudnak felszabadultan részt venni benne. Örülj, hogy neked ez adatott. A többiek egy része ezt érzi és irigyli valahol.

Nekem az a tapasztalatom, hogy a mai huszonévesek még gyerekek.. otthon ülnek, nem dolgoznak, anyu-apu eltartja őket. Ez félig persze kényszer, a gazdasági helyzet meg ilyesmi miatt, de valahol nagyon is kényelmes.

A legtöbb házasulandó huszonkét-három éves meg a szülei nyakára vinné a kedves másik házasfelet is, ez itt a baj.

A lagzira pénzt is az ősök adnának, és sokan azt hiszik ebből a korosztályból, hogy ez micsoda nagy kaland, milyen "felnőttes", és hogy néznek majd a többiek. És az "elvált " szó is kellően enerváltan kinyögve olyan jó hatással bír egy osztálytalálkozón..

ez nyilván nem a mai gyerekek hibája, hanem a szüleiké.

Egy házasság marha nagy felelősség, mindkét fél részéről folyamatos alkalmazkodás, a saját igényeink háttérbe szorítása, és ezt a mai fiatalokból nem nagyon lehet kinézni, mert megszokták, hogy nekik egy csomó minden "jár". Mer'hogy "megérdemlik".

Kevés olyat ismerek, aki huszonévei elején jár, rendes szakmája van (mondjuk mentős, eladó, óvónő vagy asztalos) nem akar munka nélkül megélni és valami hangzatos ám semmitérő menedzser vagy bölcsész lenni,külön lakást akar (és kap is hitelt, esetleg valaki kihal belőle a családban) és felelősséggel képes gondolkodni. Mondjuk, akár még holnaputánra is!

Hát ezért várjanak csak.

"lagzira pénzt is az ősök adnának"

Akármilyen hihetetlen de az a szokás, a szülő házasítja ki a gyerekét, a szüleimét is a nagyszüleim fizették, az övükét is a dédnagyszüleim finanszírozták, és így tovább, persze aki 30-40 évesen házasodik fizesse magának, de szerintem nem ennyi idősen a normális...

tegnap 21:21 voltam