Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez alatt nem tudom, mire gondolsz. Legnagyobb része online történt, a szolgáltatókkal egyszer-kétszer találkoztunk, megbeszéltük, a helyszínre párszor elmentünk, ott egyeztettünk az üzletvezetővel, és így.
Akár ki is fejthetnéd, hogy pontosan mire gondolsz :D
Miután megkérte a kezem, rögtön eldöntöttük, hogy egy év múlva akarjuk az esküvőt (minthogy az évfordulónk után két héttel kért meg, ez így adta magát). Első körben a helyszínt foglaltuk le (még azon a héten), már módosítani kellett a vágyott időponton, mert az foglalt volt, szóval érdemes volt ennyire előre gondolkodni. Ezen felbuzdulva nagy lelkesen nekiláttunk a szolgáltatókat keresni- ceremóniamester, DJ, fotós-videós. Ezek még a lánykérés hónapjában mind megvoltak, és innentől kezdve jött egy hosszabb pihi, nagyon nem volt értelme még mivel foglalkozni. Időközben, miután a szezon véget ért és megérkeztek az új modellek, lefoglaltam a menyasszonyi ruhát, de ezzel is még bőven ráértem volna, csak már vártam, hogy valami esküvővel kapcsolatos dologgal foglalkozhassak :D Nagyjából fél évvel az esküvő előtt volt egy esküvői nyílt nap (érdemes figyelni őket), amire elmentünk, itt akciósan találtam virágost és dekoratőrt, illetve itt szerződtünk le a tánctanárral is. Innentől kezdve már nem igazán volt mivel foglalkozni. Kierőszakoltuk az anyakönyvvezetőből, hogy a vágyott két hónap helyett öt hónappal az esküvő előtt vegye fel a jegyzőkönyvet (nagyon nem akarta, mert mi lesz, ha meghalunk, az neki plusz munka, marha jó fej volt, de hát mit csináljak, kerületen belül kellett maradni), és onnantól kezdve már a szolgáltatók maguk is jelentkeztek, ha valami kellett- a ceremóniamester az egyeztetések miatt, a varrónők a ruhapróbák miatt, a hely a kaja-pia miatt, és így minden magától alakult. Egy hónappal az esküvő előtt megrendeltem a tortát, vettem cipőt, a vőlegénynek vettünk öltönyt, kerestem egy szimpatikus sminkes-fodrászt, és lefoglaltuk a szállást az utazó vendégeknek. Így ennyi. Ami volt időközben probléma, azt könnyedén elhárítottuk.
Nem is értem, miért utálja mindenki az esküvőszervezést, semmi extrém nem volt benne, se stressz, se idegeskedés, se veszekedés, semmi. Pedig egy jó nagy durva lagzit rendeztünk és irracionálisan sok pénzt elvertünk rá, de nem voltak bakik vagy bármi, amin a hajam téptem volna.
Kb 4 hónap alatt szerveztük le. Először az anyakönyvvezetőnél jelentkeztünk be, mikor megvolt az időpont, akkor a templommal is beszéltünk, meg a papunkkal is. Utána lefoglaltuk az éttermet. Még aznap megrendeltük a gyűrűket is.
3 hónappal az esküvő előtt kiosztottuk a meghívókat. 2 hónappal az esküvő előtt beszéltünk a virágossal, a sütis nénivel, a videóssal, a fotóssal és megbeszéltük az étteremmel, hogy mi legyen a kaja. Kb. egy hónappal az esküvő előtt lefoglaltuk a zenekart is, kétszer csináltunk próbafrizurát, megrendeltük a tortát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!