Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kis esküvő így? Másnak is volt így?
Szeretnénk kis esküvőt tartani. Arra gondoltunk, hogy lenne egy polgári és egy vacsi. Később, ha majd úgy állunk anyagilag, akkor lenne a templomi és a rendes nagy lagzi.
Nos a polgárira úgy gondoltam, hogy aki szeretne eljöhet megnézni, de az utána lévő vacsira csak mi és a tanúk vagy mi, tanúk, szülők/testvérek lennénk ott.
Milyen ruhát választottak menyasszonyként? Akinek volt kis polgári esküvője, később tartott templomit és lagzit? Vagy arra már feleslegesnek tartotta?
Illetve annyira kíváncsi lennék, hogy kinek hogyan zajlott, hány ember volt ott.
Apukámék kis esküvőt tartottak (mindkettőnek második házasság): két tanú + gyerekek (márhogy a tesóm és én, nem a tanúk gyerekei), aztán meg ebéd volt (ők reggel tartották a szertartást) és ennyi. Apukám feleségén fehér kordöltöny volt, rajtam meg farmer, elegáns fehér pulcsival (természetesen a házaspár mondta, hogy ez az öltözék megfelelő). De ezek ők, nem igazán hisznek a házasságban, csak bizonyos okok miatt úgy jött ki jobban, ha összeházasodnak. (Én például a saját esküvőmet szintén kicsinek szeretném majd, viszont ennél jóval komolyabbnak.) Arról nem is beszélve, hogy aki belépett a vendéglőbe meg nem mondta volna hogy ez egy esküvő utáni lakoma, mivel kb semmi nem utalt rá.
Ez az "aki szeretne, eljöhet megnézni" kicsit furán veszi ki magát, de ha valahogy értelmesen le tudjátok kommunikálni az ismerőseitek felé, még jól is kijöhet.
Menyasszonyi ruhára is csak annyit tudok mondani, hogy semmiképp se legyen túl habos-babos mert kevés vendég között hülyén veszi ki magát. Vannak nagyon szép, elegáns menyasszonyi ruhák a visszafogottabbak között is.
Ilyen ruhára gondoltam. [link]
Szóval, lehet ez fura, de mivel mindenki tudja a családban, hogy kisgyerekkel, albérlettel nem vagyunk gazdagok, de minden vágyunk egy kis esküvő, így ezen senki sem sértődne meg. Jobban megharagudnának azért, ha részt sem vehetnének a ceremónián. Bár tény, a legjobb nászajándék az lenne, ha mindenki fizetné a maga ételét.
Nekünk kis esküvőnk volt szűk családdal és a közelebbi barátokkal (17 fő velünk együtt).
Csak polgári szertartás volt, majd egy éttermi ebéd, ahol mindenki azt rendelt amit akart. Nálunk mindenki hivatalos volt mindkettőre. Természetesen mi fizettük mindenki ebédjét a végén.
Ebéd után megettük a tortákat is. Rendesek voltak, meg lett beszélve hogy beteszik a hűtőbe nekünk. Az esküvőt megelőző napon vitettük oda a tortákat.
A házasságkötő terem, és az étterem is fel volt díszítve alapból, mivel karácsony előtt házasodtunk. Ünnepi asztaldíszek, feldíszített karácsonyfa, életnagyságú mikulás, díszkivilágítás, nagyon hangulatos volt:) és egy fillérbe nem került a dekoráció.
Mindig ilyen esküvőre vágytunk. Lagzit sosem akartunk, pénzkidobásnak tartjuk mindketten. Én annak sem látom értelmét, hogy később legyen megtartva. Szerintem ha valaki lagzit csinál, annak akkor és ott van hangulata. (de ez csak az én véleményem) Templomi esküvőt pláne nem akartunk. Teljesen felesleges lett volna, nem vagyunk vallásosak. Én megkeresztelve sem vagyok. A férjem igen, de ő se akart templomit.
Sima nadrágkosztüm volt rajtam, fehér felsővel, a férjemen öltöny. Semmi extra, de azért mégsem farmerban mentünk...
Szerintem meg lehet beszélni a meghívottakkal, hogy lesznek akik csak a ceremóniára, és lesznek akik csak a vacsira hivatalosak, anyagi megfontolásból.
Az hatalmas nagy paraszt, aki kijelenti, hogy mindenki fizesse a kajáját...ilyen esküvőre ahol ezt benyögik pl, el sem mennék!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!