Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Lassan elmegy a kedvem az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lassan elmegy a kedvem az esküvőtől?

Figyelt kérdés

Nem kérdés.


Én lennék a menyasszony.

Tavaly májusban volt a lánykérés, ehhez időzítve akkor is arról volt szó, idén nyáron legyen az esküvő.

Közben sikerült teherbe esni, úgy volt, hogy januártól próbálkozunk, és reméljük, három-négy hónapon belül sikerül. Ehhez képest már a karácsonyfa alatt ott volt a két csíkos teszt. :D

Ennek nagyon örülünk, első közös baba.


Hozzátartozik, hogy nekem második házasság, neki első, és amúgy is meglennék nélküle, nem ragaszkodom hozzá mindenáron.


Csak nekem kezd tele lenni a bocskorom az esküvővel.


Párom ragaszkodik a június elejéhez. Addigra akkora leszek, mint egy tehén. Így is van rajtam felesleg, ki tudja, mekkora leszek addigra.

Legyen nagy ruhám, kerül amibe kerül. De nekem nem kell, én egy szolid fehér koktélruhát akarok.

Abban az egyben egyetértünk, hogy kevés vendég lesz (csak akik nekünk a legfontosabbak), és itthon lesz a kertben.

Ezen kívül sok mindenben nem.

Kicsit úgy vagyok vele, hadd legyen meg az akarata, nekem úgyse ez az első, és sok mindent ráhagyok.


Csak néha úgy elszomorodok egy kicsit. Azért nekem is nagy nap lesz, és nem úgy akarok ott állni, hogy 34 fokban izzadok a nagy pocakommal, nem tudok táncolni, nem ihatok egy pohár pezsgőt, nem lesz rólam egy csinos kép...

És se előbb nem akarja, sem később, pedig nekem akár jövőre is teljesen jó lenne, vagy utána.


Legújabb, hogy menjünk nászútra. Hát nyáron én már örülök, ha feküdni tudok, és túlélem a kánikulát, nem sok kedvem lesz a strandon aszalódni, csavarogni a városban, hegyet mászni, ha meg csak ülök a fenekemen, akkor minek? Nem beszélve az átszexelt éjszakákról.

Jövőre se egyszerű, pici babát nem lehet itthon hagyni, vele meg megint nem nászút, és akkor ha egy gyereket viszem, akkor mindent viszem.

Az már családi nyaralás, nem nászút, ő meg ezen duzzog.

Most lehetünk még nyáron kettesben a nyaralás alatt.


Ezt is elismerem.

Csak úgy érzem, fogtam egy "menyasszörnyet", akinek van egy elképzelése a tökéletes esküvőről, és nem enged semmiből. Ahhoz pedig végképp ragaszkodik, hogy márpedig itt esküvő lesz, és punktum.

Ez nem pont fordítva szokott lenni?

Lassan úgy érzem magam, mint egy kellék, szerintem már akkor is megtartja, ha én nem leszek ott. :(


(És igen, tisztában vagyok vele, hogy minden terhes nő hisztis...)



2016. febr. 3. 14:35
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Ezt amit leírtál tudja ő is? És annak ellenére nem veszi figyelembe az akaratod?
2016. febr. 3. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%

észérvek?

én sem hiszen hogy nyáron 40fokban jól fogod magad érezni terhesen.


komprumisszum. ha nem megy bele, akkor max magához megy hozzá mert én nem tartaná úgy a saját lagzim hogy kb smemi beleszólásom sincsen!

2016. febr. 3. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:

Ismeri az ellenérveim, és igyekszünk kompromisszumot kiharcolni.


Nekem most az a legnagyobb bajom, hogy bálna leszek, szerinte meg hül.ye vagyok, mert szép kismama leszek, és minél előbb el akar venni.

Jó, akkor legyen előbb... Arra meg nincs már idő, hogy megszervezzük.


Közben végig azt mondja, hogy azt akarja, hogy ez legyen életem legszebb napja, de én érzem, hogy neki nagyon fontos, hogy végre házasok legyünk.

2016. febr. 3. 14:51
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Én csak azt nem értem, hogy miért nem az esküvő után próbálkoztatok a babával... Megbeszéltétek, hogy nyáron esküvő lesz, akkor? El se hiszem, hogy két felnőtt(?) ember ennyire nem előrelátó...


Érthető, hogy a párod megsértődött. Ez lenne ez utolsó kettesben töltött időszak. A baba után többet nem lesz erre lehetőség jó ideig.

2016. febr. 3. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Nem fogod kitalálni, ki akart jobban "saját" gyereket. Segítek: nekem van már kettő.


Egyébként értük nagyjából fél évet próbálkoztunk, nem gondoltam, hogy most elég, ha már nem szedem a tablettát pár hete, és egyszer nem húzunk gumit. :D

Az is benne volt a pakliban, hogy az esküvőn már terhes leszek, ami "majd nyáron" lesz.

Azóta fix lett az időpont is, meg a terhesség is.


Mindkettőt akarom én is.


A gond nekem nem itt van. Hanem ott, hogy a menyasszörny-vőlegényem forgatókönyve kicsit túlzás. Nekem sok.

Eddig legtöbbször én engedtem.

De ha azt akarja, hogy annyira boldog legyek, miért kell mindent úgy csinálni, ahogy ő megálmodta?

Ez olyan kétszínű dolog.

2016. febr. 3. 15:23
 6/19 A kérdező kommentje:
Arra tudok még gondolni, hogy cikinek érzi, hogy ő is elképzelte meg eltervezte az álomesküvőt, mint a barátnőim. Ők voltak ennyire elszállva menyasszonyként.
2016. febr. 3. 15:30
 7/19 anonim ***** válasza:
65%
Talán te nem voltál ott amikor készült a baba, hogy így mosod kezeidet? Nem értem miért a vőlegényed a "szörny" (szerencsétlen jól beválasztott veled...), amikor végig te hisztizel, hogy "jaj nem tudok táncolni meg piálni, úristen mi lesz velem pocakosan, hogy fogok kinézni a képeken"....
2016. febr. 3. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
90%

Én neked adok igazat.

Mondd meg neki ,hogy ám legyen de tudja hogy neked ez kellemetlen és rosszul fog esni.Én sem szívesen virítanék nagy hassal a menasszony ruhában ,föleg hogy az én terhességem olyan volt ,hogy a vége felé semmi nem volt kényelmes.Nem hogy egy magassarkú mondjuk.És igenis innék egyet ,ha már megházasodom elvégre.

2016. febr. 3. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
81%

Mindketten hülyék voltatok, nem merült fel, hogy akár az első védekezés nélküli alkalomból is lehet baba? Ráadásul a fogamzásgátló után a hormoningás miatt sok nő őrülten peteérik összevissza, ergo még nagyobb is az esélye.


Ahogyan magadról írsz, az kicsit önértékelési zavaros. Nem tehén leszel, hanem kismama, rengeteg klassz ruha van erre is, és ha már összehoztátok a gyereket, akkor kár ezen aggódni.

Nyaralni attól függetlenül elmehettek, hogy meglesz-e az esküvő, nyilván leszűkül a lehetőségek tára, de rengeteg szép helyen várandósan is el lehet tölteni egy-két hetet kellemesen.


Szóval én vagy egy évvel elhalasztanám, vagy simán bevállalnám. Vagy lenne egy szűk körű hivatalos esküvő, elmennénk nászutazni, és a lagzit később tartanám, a gyerek születése után.

2016. febr. 3. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Már megvan az időpont júniusra? Ha nincs,hozzátok előbbre április végéig!Pont jó lennél, nem fogsz még gurulni se,és mehettek nászútra is :))
2016. febr. 3. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!