Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi értelme van a házasságnak több éves együttélés után? Most annyira elbizonytalanodtam, pedig házasságpárti vagyok.
Tipikusan az az ember vagyok, aki már 14 éves kora óta az esküvőjét tervezi, arról álmodik, hogy milyen lesz a tökéletes esküvője stb..
Most beszélgettem a párommal (hozzáköltözöm nemsokára), és azt mondta, ha elvégzem az egyetemet csúsztatás nélkül (3,5 év), akkor a végén majd elvesz. Alapból is meg szeretné majd kérni a kezem, együtt szeretnénk lenni, imádjuk egymást meg minden.
Most viszont olyan furcsa érzésem támadt... Kössünk úgy házasságot, legyen úgy lagzink, hogy előtte együtt éltünk kb négy évet? Mennyiben lesz majd akkor más a dolog? Jó, tudom sok mindenben, névváltoztatás, ha kórházba kerül egyikünk, akkor már bemehet a másikunk, na meg maga a kötelék meg stb... De most valahogy nem is tudom...
Tanácsok? Mi lehet velem? Ez most csak a pillanatnyi hangulatomnak köszönhető, ez a hirtelen gondolat?
20-as, igen, éppen ez a baj, hogy távkapcs, igy az eddigi hónapokban csak hetente egyszer taliztunk, illetve havonta 2-szer aludtunk hétvégente egymásnál. Bár most, hogy itt a nyár, többet megyek majd én hozzá kezdve rögtön érettségi után három napot.
Az még nem tudom, mennyit számít, de naponta kb 3-4 órákat ( de volt már 6 is) telefonálunk (nem egyszerre, hanem elosztva reggel, délután, este, lefekvés elött). Igy kb olyan, mintha egész nap együtt lennénk. Tudunk szinte mindent a másik összes mozzanatáról.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
SZERINTEM így lenne a normális, ahogy nektek lehet hogy lesz. Én nem mondanék igent senkinek minimum 4-5 év kapcsolat, és minimum 1 év együtt élés nélkül.
Nekem olyan fura, hogy mostanában fél-egy év után eljegyezgetik egymást az emberek. Nem baj, ha nekik ez tetszik, akkor hajrá, de nincs baj azzal se, ha sok idő után :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
na így meg főleg, hogy távkapcsba vagytok! Kell az együtt élés! Az, hogy mindennap beszéltek még nem jelenti, hogy teljesen ismered! Majd, ha együtt éltek. :)
Mi 4 év együtt járás, 2 év együtt élés (vagyis addigra 3 év lesz) utána lagzizunk! És nekünk így jó, most alakult úgy az életünk, és most értünk meg rá! :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!