Amikor megházasodtatok már "önállóak" voltatok?

Húszas éveink elején házasodtunk: mi az esküvő előtt 1 évvel költöztünk össze közösen egy albérletbe, külön a szülőktől (de már azelőtt is mindig egymásnál aludtunk, ő akkor már külön élt a szüleitől, én még nem). Azon kívül, hogy teljesen külön élni sokkal jobb, nálunk anyukám nehéz természete is hozzájárult, hogy ne a szülőknél költözzünk össze :D 1.5 éves házasok vagyunk, hamarosan elköltözünk az albérletből a saját házunkba :) Számunkra így volt ideális.

Most nyáron házasodott barátnőmék a szülei házának emeletén költöztek össze, csak az esküvő után, én nem bírnék így élni, de azt mondja, nekik jó. Kinek a pap, kinek a paplan :)

" Én pl. nem tudom úgy elképzelni, hogy összeházasodom és utána még külön élünk 1 darabig/ valamelyikünk szüleivel.Ti, hogy vagytok ezzel?"

Én sem. Sőt, én a szülőktől rögtön egymáshoz költözést sem tudom elképzelni. Idézőjelbe tetted az önállóságot a kérdésedben: nos, én csak valódi önállósodás (több év egyedül élés) után tudom elképzelni a házasságot. Anélkül nem teljesen felnőtt az ember, hogy ne tanulná meg a teljes önállóságot. Nem felnőtt ember meg ne házasodjon - legalábbis én megnézem, hogy akivel összejövök, az teljesen felnőtt-e már.:) Egy csomó érzelmi és életviteli probléma szokott ugyanis adódni, ha nem az. Akkor egymásratémaszkodás van a kapcsolatban olyan téren is, ami gyilkolja a kapcsolatot.

Én sem tudtam volna elképzelni..

22 voltam, amikor elköltöztem, a koliból a férjemmel össze.

Neki volt saját lakása, sajnos, mert előtte hunyt el az apukája, mivel sulis volt fenntartani nem tudta, így kiadta, hogy legalább legyen aki a rezsit fizeti ( ha nem lakásba forgatta volna az örökségét, akkor a 300 mellett még 300at kellett volna adóznia...)

Szóval suli után oda költöztünk.

Aházasodni akkor házasodtunk, amikor már helyretettük magunkat anyagilag, felújítottunk, és meg is lett rá a pénz...

Ez 3 évvel később történt, mert a munkámat közben elvesztettem...

Így alakult.. 22-23 évesen úgyis korainak éreztem volna, így a 26-ot betöltötte,

Sok átbeszélgetett éjszaka, és még több zsörtölődés után mi úgy voltunk vele, ha veszünk saját házat, akkor tutira nem lesz jóideig esküvőnk, mert úgyis a házra költenénk a (nem túl sok) pénzünket. Így beköltöztünk a szüleim padlásszobás házuk emeletére. Külön kis konyha, külön fürdő, minden van, jól elvagyunk. Tavasszal összeházasodtunk, a kis vagyonunkat meggyarapította a násznép. Most kinéztük álmaink házikóját, ha minden összejön, jövő nyáron már ott fogunk lakni.

Hitelellenesek vagyunk, ha nem lenne örökségünk, még itt se tartanánk. Így alakult, persze vágyunk már teljesen külön, nem csak külön szintre, de sajnos nem tapsra megy a dolog. Jó a "rosszban" hogy tök jó fejek a szüleim. :)

Akkor édesapám 52 évesen még nem önálló, mert a "gyerekszobájában" lakik azóta is anyukámmal.. :D

Nyilván ez egy olyan helyzet, ami lakástól is függ. Nekünk nagy házunk van, ahol többen is kényelmesen elférünk. Én sem szándékozom elköltözni, ha csak valami más miatt nem alakul úgy. Más lenne, ha egy kis panellakásban élnénk.

Egyébként szerintem is az a normális, ha úgy házasodik az ember, hogy már van annyi megélhetésük, hogy együtt tudjanak élni. De nagyszüleim még fiatal házasként éltek úgy, hogy külön egy darabig, mert nagyapám munkanélküli lett és annyira nem volt pénzük, így vissza kellett költözni szülõkhöz, tehát sok oka lehet annak, ha valakik nem tudnak közös otthonban élni.