Számít még manapság egy nő megítélésekor, hogy férjnél van-e?

Sokan vannak, akik élettársi kapcsolatban élnek, így önmagában az, hogy valaki házas-e, tehát van-e papírja róla, nem hiszem, hogy számít.

Viszont elgondolkodtató, ha egy nő a harmincas évei vége felé még egyedül él, és gyermektelen. Nem hiszem, hogy ezen hölgyek zöme önként vállalta ez a szingliséget.

27 vagyok, mióta van megint komoly barátom, aki már a vőlegényem, úgy kezelnek a gyermekes-férjes nők, mintha valami klub tagja volnék. Amikor szingli, sikeres nő voltam, akkor meg tényleg, mint egy gyereket. "te nem tudod, mert nincs gyereked" "te nem tudod, mert nem éltél 6 éves boldogtalan kapcsolatban" stb.

Szóval igen, szerintem még a legtanultabb rétegben is meghatározza ez egy ember életét, de én azt gondolom, egy férfiét is, mondjuk 30 felett. Azt gondolják, azok a nők-férfiak, akik mondjuk 35 éves korukra se tudnak felmutatni párt vagy családot, azokkal valami baj van. Én még nem döntöttem, hogy hogy gondolom, mert nyilván van velük valami baj, de a kérdés, hogy kell-e ezen javítani, vagy sem.

#2 nem mindegy, hogy hány éves vagy.

Az biztos, hogy a házasság, főleg, ha már gyerek is van, érettebbé teszi a nőt, hiszen hatalmas felelősség.

A szinglik tényleg gyerekesebb mentalitásúak.

Szerintem manapság megítélés szempontjából teljesen mindegy, hogy férjnél van-e egy nő, vagy csak együtt él a párjával. Annyian élnek élettársi kapcsolatban, nem hiszem, hogy ez a többségnek szúrná a szemét, persze mindig van egy-két maradi ember, akinek igen. Mondom ezt úgy, hogy én spec. férjnél vagyok, de nem gondolom, hogy jobb lennék annál, aki csak együtt él a párjával.

Ahogy az első írja, az viszont más tészta, ha valaki a 30-as, 40-es éveiben jár, szingli és gyermektelen. Az sokakból sajnálatot vált ki, valahogy egyből arra asszociál az ember, hogy szegénynek nagyon nem sikerült az élet ezen a téren. Valahogy én is szomorúnak tartom ezt. Persze lehet, hogy az adott nő éppen így boldog, ezt nem lehet tudni, de számomra elég szomorú színezete van.

26N

számít

akik házasok olyan fejhanggal mondják mindig, hogy a Férjem így meg úgy

Miért kéne sajnálni? Ugyanúgy lehet szar élete egy házas férfinak/nőnek, aki nem mer lépni a kapcsolatából.

Az egyedüllét mióta sajnálandó? Mióta a szüleinktől azt tanultuk?

Én nem hinném, hogy egyedülállóként gyerekesebb lennék CSAK AZÉRT, mert nincs gyerekem. Sajnos a gyerekkel nem jár együtt bölcsesség, józan ész, akkor nem lenne ennyi elcseszett gyerek.