Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szülőköszöntő, miért nem akarják a szüleim?
Most teljesen tanácstalan vagyok. A párommal épp az esküvőnket szervezzük és a polgári szertartáson említette a rendezvényszervező a szülőköszöntőt, én nem tudtam mi az, mert még sosem láttam ilyet. Az én szüleimnek sem volt. A párom szüleinek viszont igen és ők mondták, hogy milyen szép gesztus ez.
Nekem is tetszett az ötlet, de én azt mondtam, hogy ne csak az anyukáknak adjunk virágot, hanem adjunk egy-egy üveg bort az apukáknak. Ezt mindenki jó ötletnek tartotta. Aztán elmeséltem a szüleimnek, hogy lesz szülőköszöntő Kovács Katitól az Úgy szeretném meghálálni című számra, anyukáknak virág, apukáknak bor. Erre a szüleim szinte nekem estek, hogy ezt minek, ez nem szokás, meg hogy hülyeség, meg nem kell hálálkodnom semmiért, nekik kötelességük volt felnevelni, nem szívességből tették, meg hogy elvárnám tőlük, hogy virággal meg borral szaladgáljanak mindenhova.
Ti erről mit gondoltok? Én csak kedves akartam lenni, mert úgy érzem, hogy hálával tartozom......
Valószínűleg azért, mert a szüleid - nagyon kevés más szülővel együtt - a még normális értékrenddel és gondolkodással megáldott emberek közé tartoznak. Legyéll boldog, hogy ilyen szükeid vannak, hidd el, nagy áldás.
Az esküvői szülőköszöntő álszent dolog, egy tömény giccs, én sem örülnék annak, ha ilyenbe akarnának a gyerekeim belevonni, csak mert ez egy ostoba divat.
Ez a nap - az esküvőd napja - rólad és a párodról szól, nem róluk. A szülői szeretet TERMÉSZETES, a jó szülő nem vár érte hálát, köszönetet, hogy felnevelt, hiszen azért szült meg, vagy nemzett, azért nevelt fel, mert ő ezt VÁLLALTA. Nem kér érte hálát, nem ország-világ előtt.
Köszönd meg neki akor, amikor négyszemközt vagytok, vagy az esküvői lakomán, tósztozás közben. De ne a szertartáson.
Nem új szokás...és tulajdonképpen itt búcsúzik el a lány..mivel már asszony lesz, és megköszöni a szüleinek az addigi gondoskodást,törődést,... ez nem búcsúzkodási szertartás, mégis valahol mélyen ekkor szakadunk el a szülői háztól, és innentől fogva értünk a párunk felel.
Beszéld meg velük,igaz tényleg nagyon megható tud lenni,felfokozott érzelmek,de úgyis pityeregni fog mindenki....
Szerintem bocs a hasonlatért:de mint anyák napján,ott sem kérjük,hogy a gyerekek hálálkodjanak,meg köszöntsenek,de nagyon jól esik :)
Ja és ott a násznép biztosan valaki átveszi tőlük azt az édes terhet,hogy "cipelik" a virágot és a bort....gondolom a kocsiig kell csak :)
30 éve is szokás volt, a szüleim is köszöntötték a nagyszüleimet.
lehet hogy kötelességük volt felnevelni úgy érzik, de nem mindegy hogyan tették ezt....
igazándiból csak virágot szoktak nálunk adni, és egy puszi...igazándiból ez azért jó, mert az esküvő megviseli lelkileg a szülőket is, és még a szertartás keretén belül odamegy hozzájuk a gyerekük, ők puszit adnak, megölelik...engem apukám is meg anyukám is nagyon magához szorított.. valahogy lelkileg jobb..
nem a gesztus és köszöntés a lényeg, hanem a fizikai kontaktus egy fontos pillanat után, főleg, hogy egy kicsit azt érzik, hogy most aztán tényleg "elveszítették"a lányukat, fiukat
Ha nem szeretnek, akkor ne eroltesd. Szerintem is eleg kellemetlen acsorogni Kovacs Kati dalara egy szal viraggal....
Plusz egy kicsit giccs jellegu az ilyen szulokoszontes.
Nálunk is része a polgári szertartásnak a szülő köszöntés. A szüleim 25 éve házasodtak, de akkor is volt már. Egyáltalán nem új szokás...
Egyébként szerepelni sem kell, szülők ülnek az első sorban és a pár megy oda virággal, szól a zene, még felállniuk sem kell, átadják, puszi puszi és megy tovább minden. 3 perc. Aki ennyit sem képes elviselni, az a fotókon se legyen rajta.
Nagyon kedvesek a szüleid, ha nekik csak egy kötelesség voltál...
Nem kell szaladgálni egyébként sehova, vagy kilómétereket vonultok egyik városból a másikba? A polgárin fogják a kezükbe vagy leteszik maguk mellé, amíg átsétáltok / autóztok a templomba (ha kell egyáltalán) akkor meg kibírják azt a kis időt... Az étteremben meg lehet kérni vázát a virágnak és a bornak is találnak helyet... Nyilván... Vagy bemennek a mosdóba a polgármesteri hivatalba és bevizeznek egy zsebkendőt, rácsavarják a virágra és beteszik az autójukba.. Jajj..
Nekem egy bajom volt a szülőköszöntéssel: az, hogy felszólításra ment volna a szertartáson. "És most menjetek oda és köszönjétek meg anyukátoknak, apukátoknak, hogy izé..."
mint az oviban
úgyhogy mi úgy döntöttünk, hogy ott nem lesz. a vacsorán viszont mondtam egy kis beszédet, megköszöntem a szüleimnek, anyósomnak, hogy mellettünk álltak/állnak stb. És akkor kaptak egy pici ajándékot, virágot.
Nem számítottak rá.
Egyébként pont anyák napja előtti szombat volt, úgyhogy erre is rá tudtuk fogni :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!