Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Te mit csinálnál másképp?
Unokatesóm esküvőjére messziről érkezett a tanú, aki a sok csomag közül pont az ünnepi ruháját hagyta otthon.(pasi:) )
A menyasszony szülei SOS elmentek vele öltönyt, inget vásárolni, közben a menyasszonyt egyedül hagyták. Mi korábban érkeztünk, és ott találtuk bőgve, egy szál harisnyakötőben, alsóruházatban, mert egyedül nem tudta felvenni az abroncsos ruhát. (a mobilt nem hallották)
Konklúzió: Bármi is történik, nem árt, ha a menyasszony közelében mindig marad egy segítő.
Egy távoli ismerős esküvőjén külön mikrobuszt béreltek, aki ide-oda ingázott a lagzi helyszíne és a szállások között, hogy a vendégek nyugodtan tudjanak mulatni, ne kelljen autóba szállniuk.
Ez tök jó ötlet, de érdemes odafigyelni a sofőr személyére. Rám speciel a frászt hozta. A többieket már kitette a szálláshelyükön, és amikor egyedül maradtam, útközben elkezdte fogdosni a lábamat, erőszakoskodott, mindenáron el akart vinni egy numerára. A 10 perces út helyett fél órán át körözött velem egy számomra teljesen ismeretlen, kihalt helyen, én már a kulccsomómat markoltam, hogy vészhelyzetben kinyomom vele a szemét. Ennyire még nem féltem soha.
Utólag hallottam, hogy nem ilyen durván, de másoknál is próbálkozott a fizetése mellett egy kis természetbeni juttatással.:S
Mielőtt elindulnak a tanúk valaki ellenőrizze az irataikat... A sógorom otthon felejtette 100 km rel arrébb az igazolványát, a lánykikérő alaktt kerítettünk a násznépből valakit, hogy ő legyen...
Fele annyit idegeskednék...
De szerencsére minden klappolt, semmit nem csinálnék másként...ami baki volt, azon sajnos nem tudnék én változtatni, de a kisebb gikszerek benne vannak a pakliban..
1.
Ez nagyon durva... Már értem hogy a szalonos, miért mondta, hogy nézd beletettem a zsákba..ezt is azt is... Nzd meg mégegyszer, mielőtt elmentünk...én néztem nagyokat, hogy mit kell ezen túlspilázni..ezek szerint nem véletlen figyeltek oda, hogy lássam az kerül be, amit akartam...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!