Lányok, mindenkinek ilyen nehéz?

Én örülök,hogy megszabadultam a szülői házból anyám miatt.Örülj neki,hogy ez neked ennyire nehéz,ez azt jelenti szerető gondoskodó szülők neveltek fel,akikre gondolom bármikor bármiben számíthatsz.Nagyon szerencsés vagy.

nekem is iszonyú nehéz volt...nagyon szeretem őket, és a páromat is!Boldog vagyok vele, de nehéz volt elszakadni, nem vagy ezzel egyedül.Menj hozzájuk sokszor, én is azt teszem:)Meg fogod szokni az új helyzetet és minden oké lesz:)

Én ugyanezen már átmentem. Hat éve költöztem el a szüleimtől, akikkel addig éltem, és egy-két nyaralást, hétvégét leszámítva mindig velük voltam. Alig vártam már, hogy külön életet élhessek azzal, akit szeretek, de az első hónapokban néha én is elszomorodtam (talán még sírtam is?) amiatt, hogy már nem vagyok otthon. Egészen addig volt ez így, amíg egyszer rájöttem, hogy teljesen természetes, hogy hiányzik a ház, a szobám, a régi életem, hiszen 22 évig ezt éltem. És arra is rájöttem, hogy attól még, hogy a szerelmemmel élek, nem vagyok eltiltva a szüleimtől ,bármikor mehetek hozzájuk, ők örülnek nekem. Ahogy elfogadtam ezt, máris könnyebb lett. Egy idő után már hiába aludtam ott, mégsem tudtam magam úgy érezni, mint amikor ott éltem. Éreztem, hogy egyre kevésbé az otthonom, és egyre inkább azzá válik az a lakás, ahol a párommal élünk. Kellett egy kis idő, kellett a ráébredés, hogy nem velem van a baj.

Én 5 éve nem lakom otthon, 21évesen költöztem el haverokkal albérletbe. Soha egy percre nem bántam meg, és nem sírtam vissza a régi időket. Egyszer mki kirepül a családi fészekből, ez így van rendjén.

Én pont úgy voltam mint te,3 éve.Nálunk hirtelen jött a baba és össze költöztem a párommal.Majdnem fél évig tartott mire már nem fájt...persze boldog voltam/vagyok a férjemmel,de mégis.Amikor látogatóba mentünk a szüleimhez,utána mindig elpityeregtem magam ha hazajöttünk(az emlékek felelevenedtek). :)

Nálunk sokkal jobb lett az elköltözés után a viszony a szülőkkel. Otthon benne voltam mindig a balhéikban, stb. Így most, hogy látogatóba megyek, csak a jót kapom a családi életükből és mindig örülnek nekem :)

Én eleinte rengeteget sírtam,és nagyon nehéz volt,mert furcsa volt gyerekből hirtelen igazi felnőtté válni!nagyon megijesztett a gondolat,hogy én már nem anyu kicsi lánya vagyok,hanem egy felnőtt nő,akinek tele van az élete gondokkal!Szerintem Neked is furcsa még a felnőtté válás,hiszen nem vagy már gyerek,de még csak most kezdesz igazán felnőtt lenni!Ez egy nehéz időszak,én is átestem rajta,de el kell fogadnod,egy kis idő kell,és megszokod.Ha hosszú idő után is ezt érzed,akkor viszont nem állsz még rá készen,hogy szüleid nélkül élj,ez esetben költözz haza.