Nem túl fiatalok az emberek 20 évesen a házassághoz?

Szerintem nem kell megszolni aki fiatalon ferjez megy/meghazasodik. ha nem lenne a tavolsag most egyetem miatt koztunk boldogan hozza mennek, de tavolsaggal hulyesegnek tartanam. de ha vege lesz az egyetemnek, remelem a felesege lehetek!!!

Akinek van hattere, felelossegtudata neveljen gyereket, olyan jo ha a szulok fiatalok...

konnyu megszolni az embereket, de a jo hazassag titka nem a korban rejlik!!!!

Szerintem ezzel semmi gond nincs. Én is 20 évesen mentem férjhez, és szültem gyereket. (Mondjuk 16 éves korom óta együtt voltunk). Azóta eltelt 7 év, van két gyerekünk, minden oké. Én szerintem sokkal ideálisabb korán vállalni gyereket, mint mondjuk 30 felett.

Anyagi biztonság? Az soha nincs. Tegyük fel, 25 évesen felveszed a lakáshiteledet, fizeted 20 évig, de akkor mikor szülsz gyereket? Soha.

Egyébként én nem nevezném felelősségteljesnek azt, aki mondjuk 35 felett szüli az első gyerekét. Inkább felelőtlen. A kiegyensúlyozottság, határozottság pedig nem kor kérdése.

A kérdésre a válasz, az hogy igen.. Ezt saját tapasztalatból mondom és tisztelet a kivételnek.. mielőtt nem ismertem volna meg a páromat (aki csak pár évvel idősebb mint én) teljesen kivoltam borulva, hogy a párkeresésnél csak olyanokba botlom, akik elváltak vagy van már gyerekük a házasságukból.. nem mintha zavarna a gyerek..csak én úgy gondolom, hogy ha valakihez hozzá megyek akkor az egy életreszóljon..és a gyermekemnek sem kell megszoknia X másik apát.. (Hangsúlyozom itt nem azokra a nőkre, férfiakra gondolok akiknek nem volt más választása, mint a válás..) Itt elsősorban azokra gondolok, akik már 2 hét után szerelmet vallanak a másiknak, és fél év múlva már házasodni szeretnének.. huszonévesen beleugranak ilyesmibe..majd harmincas éveikre egyedül maradnak és nem tanulnak a hibáikból, mert ahelyett, hogy harmincasok közül választanának újra a fiatal pipikre hajtanak, akiket ismét elvesznek.. jó ez egy szélsőséges példa, de szerintem sokan tudják mire gondolok:)

Nekem már nagyon sokszor megkérte a párom a kezem..és talán túl hamar mondta, hogy szeret..de eszembe se jutott, hogy akkor igent mondjak.. hisz még bőven van időnk..

23 éves lány.

De, nagyon sokan felelőtlenül ugranak bele a házasságba, de a kedvencem akkor is az, mikor a lány terhes lesz, és csupán csak azért házasodnak össze az illetők, hogy a gyerek családba érkezzen... Szerintem ez egyenes úton vezet a váláshoz.

Persze engem is sokan megszóltak, mert 22 évesen férjhez mentem, de engem nem érdekelt mások véleménye. 20 évesen megtaláltam azt, akivel képes lennék leélni egy életet, és sosem volt kérdés számomra, hogy hozzá fogok menni.

Az esküvőt saját pénzből fizettük (nem volt lakodalom, nem emiatt házasodtunk össze), azóta is megélünk, pedig én még egyetemista vagyok.

Gyereket nem tervezünk még egy darabig, de jó lenne, ha öt éven belül lennének olyan körülményeink, hogy nyugodt szívvel vállalhassunk gyereket.

Persze mi is kaptuk rendesen a "úgyis elváltok", "úgysem fog sikerülni", és hasonló kedves beszólásokat még az esküvő napján is. Én meg rendre azt válaszoltam, hogy majd az idő eldönti, kinek volt igaza. Eddig mi állunk nyerésre... Akinek nem tetszik, hogy házas vagyok, arra teszek magasról. Én jól érzem magam így, a többi meg nem érdekel.

Nem gondolom, hogy emiatt felelőtlen lennék, éppenhogy nem élek bele a vakvilágba, és szeretem, ha rend és nyugalom van körülöttem. Sosem voltam bulizós fajta, párkapcsolatom volt egy pár, mind elég csúnyán ért véget, mert a nálam pár évvel idősebb barátaim nem nézték ki belőlem, hogy saccra egy tizessel érettebb vagyok a koromnál, és szinte gyerekként bántak velem, nem pedig szellemi partnerként vagy élettársként...

Sajnos nagyon sokan az életkorból indulnak ki, és nagyon könnyen szórják azokat a kijelentéseket, miszerint "túl korai", "biztos válás pár éven belül", "hülyék vagytok, mert a szerelem elvakított, és azt hiszitek, örökké fog tartani". Mint mondtam, nem hatnak meg. Teljesen józan vagyok, és eltökélt abban, hogy a házasságomat valódi szövetségként éljük meg. Ez az, ami ma nagyon sok emberből hiányzik: a kitartás jóban-rosszban, ahogy az eskü is szól. Valahogy mintha az emberekből kihalt volna a ragaszkodás, az alázat és az együttérzés... Fogyasztói társadalomban élünk, és odáig jutottunk, hogy az életünk párját is eldobhatónak, lecserélhetőnek tartjuk. Ez a legnagyobb hiba szerintem.