Nem jó a családi név választásom, most utálnak?

Nem sokára eljön a boldogító igen napja. Az anyakönyvvezetőnél nyilatkoznom kellett, hogy milyen családi nevet szeretnék a házasság napjától használni!

Én mindenképpen megakarom tartani a lánykori nevemet is, így a modern kötőjeles kategóriánál maradtam.

Erről a párommal beszéltem már bőven a döntésem előtt, de nem említettem, hogy gond lenne.

Azt mondta, hogy jól gondoljam át, mert ez egy életen át elkísér.

Nincs egy rövid nevem, szóval ha ezzel a névvel kéne érettségiznem, akkor eltartana 10-15 percig leírni az összes lapra a teljes nevemet.

Ma elmentünk anyósékhoz, ahol beszámoltunk a heti teendőnk sikereiről. A párom megemlítettem anyósjelöltnek, hogy voltam bent az anyakönyvvezetőnél is a családi név miatt.

Ekkor nagy érdeklődést keltettem és kérdően várták a beszámolóm.

Elmondtam, hogyan döntöttem és kiborult a bili. Azt mondta anyósom, hogy hétfőn első dolgom legyen megváltoztatni a döntésem.

Igazából nem érdekel, hogy lehet-e vagy nem, mert nekem ez a végleges döntésem, amit nekik is megmondtam.

A párom csodálkozó szemekkel nézett rám és csak annyit tudott kinyögni, hogy ő megkért, hogy jól gondoljam át, mit is választok egy életen át!

Akkor jöttem rá, hogy igazából a családjáról beszél és az "isten haragjáról"... hogy ezt örök életemre megfogom kapni. És csak én, nem mi, hanem ÉN! Mert én választottam, én döntöttem rosszul.

Viszont én úgy gondolom, hogy nem döntöttem rosszul. Hanem a lehető legjobban. Nem akarom az apukámat se megbántani, hogy nem viszem tovább a családi nevét (két lánya van!). Nekem ez igen fontos elhatározás! Ráadásul én nem X vagyok, hanem Y. Egy "különálló", felnőtt ember, aki képes döntéseket hozni reálisan és szereti halálosan azt az embert, akihez hozzáakar menni feleségül és családot akar vele alapítani. De ez az anyósjelöltnek nem elég.

Kioktatott a párom családja, hogy már 1900-as évek eleje óta az a szokás náluk, hogy az új asszonyok családi neve K. Lászlóné lesz, nem pedig K-né C. Ilona, K-C Ilona vagy K Ilona.

Én viszont nem akarom a hagyományt őrizni. Tudom, nekik ez fontos, de ... szóval nehéz :(((

Én is nehéz eset vagyok és a párom családja is.

Leginkább a nagyitól félek, az igazi "ostortól". Ő képes volt egy temetés közbeni köhögés miatt is "száműzni" egy rokont a családból!

Mondjuk a párom beszélt vele telefonon és azt mondta, hogy neki tetszik a döntésem.

Talán ő egyedül mellettem áll!

Szerintetek tényleg változtatnom kéne az elképzelésemen?

Igazodnom kell ahhoz, ami már több tíz éve hagyomány a családban?

Ami mókás lesz, mert párom családjában mindenki otthon szült, bába mellett.. na ez nálam kivitelezhetetlen!