Ti mit tennétek ebben a helyzetben?

Ne essetek emiatt mély depresszióba. A halál az élet velejárója. Vannak kultúrák, ahol a halált nem tragikusan fogják fel, a gyász sem fekete, hanem fehér...

Szóval én megtartanám, ne érezzétek feszélyezve magatokat, és próbáljatok meg ezzel együtt élni, de ünnepelni is. Ne nyomja rá minden estére ez az emlékét, mert nem attól szereted, hogy álszent módon mindent lemondasz, hanem, hogy emlékszel rá, a mozdulataira, tetteire, stb. Őt nem hozza vissza, ha lemondjátok az esküvőt, és 1 hónap nagyon hosszú idő...

Olvasd el ezt,itt rengeteg válasz érkezett ugyanilyen kérdésre:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__eskuvo__3..

NÁlunk szerintem az döntene, hogy hogy érzi magát a vőlegény és a többi rokon. Ha ő nagyon maga alatt lenne, akkor inkább későbbre tenném az egészet, semmi szükség arra, hogy a nap, melynek a boldogságról kéne szólnia, olyan legyen, mint egy siralomház.

Ha viszont az a fajta, akinek nem kenyere a melankolikus gyász, akkor minden maradna a régiben, persze ettől még egy beszéd teljesen rendben lenne mondjuk a templomi szertartáson.

Szóval vagy lemondanám, vagy maradna, de zenéről, hangulatról emiatt nem mondanék le.

Most megkérdeztem a páromat is, hogy ő mit gondolna erről, ugyanazon a véleményen van, mint én.

Párom nagypapája halt meg 3 héttel az esküvő előtt.

150 főre le volt szervezve minden,előlegek befizetve,nászút előlege befizetve,meghivók kivive,minden lefixálva.

Párom annyira kikészült (nagyszülők nevelték nagyjából),hogy inkább lemondtam az egészet.

Rengeteg szájjártatás után mindent sikerült egy évvel későbbre áttenni,viszonylag keveset buktunk (hatalmas telefonszámla,meghivók,),nagyon megértőek voltak legtöbb helyen.

Én rokonságomban volt néhány embertől zúgolódás,pár vendéggel emiatt kevesebb is lett az esküvőn egy év múlva.

Párom mondta hogy ne mondjuk le,megpróbál jókedvű lenni,nagypapa is ezt szeretné,de ismerem annyira hogy végigszenvedte volna.

Ihgy viszont évvel később,de nagyon jól sikerült.