Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Saját készítésű dekor esküvőre?
Asztaldisznek: kis üvegtálkák vagy pohárka szerűségek. Ebbe viz, diszkő és a tetejére egy tömzsi fejű virágfej. Gyorsan megvan és mutatós tud lenni.
De voltam már olyan esküvőn, ahol rézdrótból vagy miből kis szivecskét formáltak ki. A két végét 1-1 gyöngy zárta le a kunkorodó résznél. Sok kicsi ilyennel volt beszorva az asztal.
Párom anyukájával dolgoztunk össze. Hát, azért jópár órányi munkánk van benne. Én biztos szöszmöszöltem vele vagy 20-30 órát, akár az anyagbeszerzést is idevehetjük.
Bordó organzából vettem 60 méternyit, rózsaszínből 20 m-t. Az organza egy rétegben elég áttetsző, így 2 réteg bordót összevarrt párom anyukája úgy, hogy kb. 15-20 cm-ként rávarrt egy-egy pici bordó szaténrózsát, ami összefogta a 2 réteg bordó organzát, aminek így jóval élénkebb színe lett. 25 méter asztali futónk lett így. A maradék 10 méter anyag ment autódísznek.
Az asztalokra bordó szalvétát vettem. Fehér selyemszalagot kokárdaszerűen összeöltöttünk fehér szaténrózsával, ez lett a szalvétagyűrű.
Az ültetőkártyát a vőlegény készítette Photoshoppal és a házi nyomtatónkkal. Bordó motívum, bordó cirádás betűkkel. Ezt is, meg a szalvétagyűrűt tömegesen tették el emlékbe a vendégek.
8 fehér kaspót osztottam el a 19 asztalra, plusz előttünk egy kehely formájú kaspóba készítettem virágdíszt bordó krizóból, fehér rezgővel és örökzölddel. Minden kaspó közepébe rózsaszín csavart gyertya került. A kaspókba vizes oázis került, majd 1 hétig gyönyörű maradt utána benne a virág. A kaspókat végül szétosztottuk a segítő családok közt. A kehely formájú kaspót átkötöttem egy széles áttetsző fehér szalaggal.
50 db bordó lufit helyeztünk el a plafonon és a falakon.
Párom anyukája készítette az ajtódíszt drótra tekert örökzöldből, krepp-rózsákkal. 1-1 fehér krepp-rózsát tűztünk a sötétítőfüggönyök összekötött részéhez, plusz krepp-rózsákat kaptak a vendégek autói is.
Az autónkra nem kértünk virágdíszt. A maradék bordó és rózsaszín organzából V alakú díszt kötöttem / varrtam hatalmas 2 színű organzavirágokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!