Voltál már olyan esküvőn, ahol meghalt valaki?

Nem azt írtam, hogy mulatni, de már többször nem mondom el.

Azért látom, volt aki így is megértette.

Mitől jobb, hogyha mindenki hazamegy és az egész egy horrorisztikus emlék lesz? Olyan valami, amire iszonyú gondolni még 10 év múlva is?

Fóbiát is úgy kerültetik el a traumással, hogy azonnal kapcsolatba kell kerülnie/megint végigélnie a dologgal/dolgot, hogy felülíródjon a horror az agyában.

Nem mulatás, és nem is síri csend kell... hanem egyszerűen összekapaszkodás. Lehet fájdalmat közösségben is átélni, és sokkal jobb is az emberek lelkének. Bár ez nincs feltétlenül benne mindenki kultúrájában, ezért is van sokszor az, hogy akit katasztrófa ér, teljesen kívülállónak érzi magát a többi ember között, majd hogy nem szégyenli magát! Olyan emberek pl., akik elvesztették a gyermeküket, gyakran fájlalják azt hogy senki nem mer kérdezni (persze normálisan, nem szörnyülködve!) Az elfordulás valamilyen szintén kiközösítés. A halott felé nem kegyelet valami szörnyű, félelmes emléket csinálni a halálából.

A halált is lehetne normálisan (az élet kifürkészhetetlen velejárójaként) kezelni, ez NEM megy szembe a gyásszal, vagy kegyelettel, ha megvan az emberekben a szükséges empátia.