Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mit mondjak anyámnak-pénz kérdés?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit mondjak anyámnak-pénz kérdés?

Figyelt kérdés

szóval, kezdem az elején. 3 éve vagyunk együtt a párommal, szeptember végére tervezzük az esküvőt. Anyám mikor meghallotta, már úgy kezdte, hogy ő tud adni 1milliót az esküvőre. Mondtuk neki, hogy köszönjük szépen, de mi szeretnénk kifizetni. Közben mégsem sikerült félretenni a kellő mennyiséget. Úgy terveztük, hogy mostanra meglesz kb. 300E Ft.

Mind a ketten tanulunk, párom idén végez, én jövőre diplomázok, de 50E Ft körüli tanulmányi ösztöndíjat kapok. Párom júniustól dolgozna, 100-150E feletti fizetése lesz.

Rákérdeztem anyámnál, hogy tudna-e mégis adni, de csak és kizárólag úgy, hogy visszafizetjük, ahogy csak tudjuk. Azt mondta, persze, ha mi így szeretnénk, de ajándékba is számíthatunk tőlük 100-150E Ft-ra. Hozzáteszem, nem vagyunk milliomosok, csak erre tettek félre, tavaly májusban volt az eljegyzésünk, szóval volt rá idő, meg valamennyi megtakarítás is van (ezt nem tudom pontosan, hogy mennyi).


Ez eddig mind szép és jó. De most, hogy mondtam neki, hogy kellene már a pénz, hogy el tudjunk kezdeni szervezni, egyre azt hajtja, hogy majd előtte ki lesz véve a bankból, addig is kamatozik. De hát könyörgöm, nem tudok az előtte lévő egy hónapban összeszedni minden szolgáltatót...hiába tudom, hogy kit szeretnénk zenésznek, ha egyszer addigra lefoglalják... foglalókat kellene fizetni, meghívóhoz, dekorhoz alapanyagokat venni, és nem a vizsgaidőszakomban szeretném ezeket csinálni. Márciusban kapok egy nagyobb összeget (kb. 300E ft-ot), de jó lenne, ha már most lehetne foglalózni. Szeretnénk mindent a legjobb áron, de így esélytelen.

Abban egyeztünk meg, hogy havonta adunk vissza 20-30E Ft-ot, épp mennyit tudunk. Ez így okés is volt, de most meg jön azzal, hogy:

- még mindig nem tettetek le erről a szeptemberi esküvőről?

- miért nem ér rá jövőre?


Teszem hozzá, ő meg apám 1 éve SE voltak együtt, mikor összeházasodtak, meg akkoriban talán könnyebb volt a szervezés is, mert azt mondogatja, hogy ő 2-3 hónap alatt szervezte le az egészet.


Sajnos nekem nagyon meg kell néznem, hogy kit, mit, mennyiért...


Most akkor mit mondjak neki??

Rokonoknak beharangozva, koszilányok felkérve...

Annyira rossz, hogy azt mondta, hogy odaadja a pénzt, meg most is azt mondja, csak jönnek mellé az ilyen beszólások...

És megmondta, hogy abban biztos, hogy a párommal együtt maradok, nem azért mondja

De akkor mi a baja?

Relatíve olcsón is sikerült kihoznom, 100fő olyan 700E Ft lesz...


Segítsetek, mit mondjak, vagy hogy vegyem rá, hogy magyarázzam meg, hogy igen is, most kell a pénz, és a kamat nem lesz akkora mértékű, amennyivel többe fog kerülni, ha nem tudom a legolcsóbb szolgáltatókat lefoglalni...


nagyon köszi, aki végigolvasta!


2012. jan. 25. 00:15
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
100%
Mi a fenének kell manapság 100 fős esküvőt tartani?? Hívd meg, akiket nagyon fontosnak tartasz a családot, és pár jóbarátot. Az biztos nem több 40-50 főnél. Utólag rájössz, hogy jól tettétek, amikor nem kell minden hónapban görcsölni, hogy megint 30 ezer megy a mamának... egyik ismerősömék 5 évig gyűjtöttek az esküvőre, a menyasszonynak egymillás volt a ruhája, aztán 7 hónap múlva elváltak. A boldogságotok nem az esküvő nagyságán fog múlni! Gondolkozzatok kicsit érettebben!
2012. jan. 25. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
100%

Nem olvastam végig a kommenteket, de szerintem anyukádnak az a fő baja, hogy azt mondtátok hogy nem kéritek a pénzét, köszi, aztán meg mégis. Szóval hogy beleugratok valamiben mai tök jó ötletnek tűnik, de a kivitelezéshez meg már kevesek vagytok és nincs elég kitartásotok. Így szaladtok hozzá, hogy segítsen már mégis. Gondolom azért áll így ehhez mert ha egy ilyen egyszerű "gondot" nem tudtok ketten megoldani akkor mi lesz később, ha valódi gondok jönnek? Pl házat akartok majd venni, és az ő háza lesz a fedezet, megígéritek neki hogy persze ti tuti kifizetitek, aztán mégsem jön össze a pénz, és elárverezik az ő házát is, vagy neki kell majd kifizetni a számláitokat?

Teljesen megértem a problémátokat, egy picit az ő szemszögéből is próbáld meg viszont nézni a dolgokat. És ne aggódj, azt a pénzt amit nektek szánt erre az alkalomra, tuti hogy megkapjátok.

Ő már megtapasztalt egyet s mást az életben és sokszor tudod nem úgy működnek a dolgok hogy meglesz rá a pénz, meg tuti menni fog, mert egy csomó nem várt dolog is közbeszólhat és akkor borul minden. Előbb legyen meg a pénzetek valamire, majd csak aztán szervezzetek. Ez jó lecke a további életetekhez, mert lesz még ilyen máskor is ha nem figyeltek.

Mi is esküvő előtt állunk, eljegyzés megvolt, de mi eldöntöttük hogy szülői segítség nélkül fogjuk lebonyolítani, és amit szánnak azt elfogadjuk, de ez közös életünk első nagy kérdése, hogy együtt meg tudjuk e oldani/szervezni, anyuék nélkül. És tök jó lesz majd úgy fogadni a vendégeket, hogy mindent mi teremtettünk meg. Lehet nem fog csak 400ezerbe kerülni és nem lesznek csak 40-en, de a mi esküvőnk lesz, és ha már most nem boldogulunk egyedül akkor később mi lesz. Sajnos a mi szüleink sem állnak jól, ha millimosok lennénk, persze ez sem lenne kérdés, de nem vagyunk azok, és a lehető legkevesebb terhet akarom rájuk adni. Így is hálás vagyok hogy felneveltek.

2012. jan. 25. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:
100%
Én sem fogadnám el a pénzt.Habár az írásodból úgy tűnik,hogy anyukád nem is szivesen adná. Inkább tartok egy esküvőt 2 tanúval, minthogy valaki ad kölcsön és ő mondja meg,hogy milyen legyen az esküvőnk.Utána meg törleszthetem.Nekünk kicsi esküvőnk lesz azokkal akikkel amúgy is tartjuk a kapcsolatot.Csak illendőségből nem hívunk meg senkit.Off. Mikor a kisfiunk született egyik nagybátyjám és nagynéném se jött el megnézni+valamelyik még nem is gratulált.Ilyeneket hívjak meg??Inkább nem. Ezt legalább ki tudjuk fizetni.E.
2012. jan. 25. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon hasonló okok miatt választottuk a 2 tanús megoldást.
2012. jan. 25. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 A kérdező kommentje:

igen, én is mondtam az első ilyen után, hogy akkor elmegyünk ketten oszt jónapot.

erre jött a "hát ez nem így megy", meg "mondtam, hogy odaadom"

A 100fő az nálunk a szűk család. Apámnak két testvére van, anyámnak egy, anyámnak 3 uokatesója, ott mindegyiknél család. Plusz nagyszüleim, ez már majdnem 50fő. Párom anyjának 5 testvére van, apjának egy, nagyszülők, ez iy kitesz majdnem ötvenet. Barátokból kb. 12lesz, abból 5 koszilány, 2 tanú.

Mondtam én is, hogy akkor nem lesz olyan esküvő, elmegy a két család meg a nagyszülők, utána egy vacsi és kész. De az úgy nem jó, mert Mariskát is meg kell, meg Pirikét is meg kell...


Egyébként nem is szeretném, hogy ne tudjunk mindenkit meghívni, akit szeretnénk, de az 100fő alatt éppen hogy megáll. És kibírtuk volna még jövő májusig, de Ő mondta azt, hogy odaadja a pénzt, akkor meg mire várjak???


Amúgy ad 1millát, nekem lesz kb 200-250E. A lagzi kijön 700Eből, akkor maradt 500E. Plusz a menyatáncnál is visszajön (2 éve volt esküvő a családban, az a pár többet kapott, mint amit beletett, pedig volt limuzin, elegáns étterem) legalább 800E, ha nem több. Az már 1,5millió. Kb. 300E-et szántunk a nászútra, 2-300.000et megtartanánk, hogy legyen valamennyi tartalékunk...egy szó, mint száz, MINIMUM 700.000Ft-ot egyből vissza tudnánk adni...


Mert tényleg nem éltem volna bele magam, nem álltam volna neki, nem kürtöljük szét, nincs beharangozva, ha nem mondja azt, hogy ad rá kölcsön. De így..



Párom szüleit kérdezte valaki, fentebb leírtam. Lesz ugye nekünk 300, abból az ő vendégei kijönnek, plusz a hús, és a bor, ami azért nagy tétel. Pénzzel sajnos nem tudnak segíteni, de az anyukája révén olcsón lesznek a virágok (virágosnál dolgozik). Ez pont elég segítség

2012. jan. 25. 11:35
 16/39 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem,hogy a szüleid unokatestvérét miért kell meghívni?Szerintem annyira felesleges.De őszintén,te akarsz éveken keresztül 1millát anyukádnak fizetni?Vagy olyan esküvőt tartani,amit ő határoz meg.Ezért leszünk mi kevesen.Mi fizetjük és olyan lesz,amilyet mi szeretnénk.Nem a látszat számít!!Hidd el 2 tanús esküvővel is leélhetitek az életeteket együtt és 100 főssel is elválhattok egy éven belül.E.
2012. jan. 25. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 A kérdező kommentje:
mert nagyon jóban vagyunk velük, heti szintű kapcsolat, plusz az ő esküvőjük (az egyiké) volt 2-3 éve, mi is ott voltunk, sőt, páromat is meghívták, pedig csak 3 hónapja voltunk együtt.
2012. jan. 25. 11:57
 18/39 anonim ***** válasza:
100%

Ajaj, az ilyen előre kiszámolt dolgokból szoktak a nagy pofára esések történni, úgyhogy én a helyedben nem vennék mérget arra, hogy mennyi pénz jön vissza. Az egy dolog, hogy a rokonságban tartott esküvőn mennyi jött vissza, meg hogy Luc Giziéknek is mennyi visszajött...Nincs két egyforma esküvő, nincs két egyforma násznép sem. Tegyél magadnak egy szívességet, és ne kalkulálj előre azzal az összeggel, ami majd elvileg "visszajön". Csak annyival számolj, ami már megvan, mert nagy meglepetések érhetnek. Nyilván nem bunkóságból, de előfordulhat, hogy nem mindenki tud/akar akkora borítékkal meg ajándékkal jönni, amennyivel illene/szeretne. Lehet, hogy a te rokonságodban is vannak olyanok, akiknek nagy érvágás egy esküvő, és nem tudják odaadni a fejenkénti 10 ezret, amivel általában mindenki számol. Ezt előre nem tudhatod, még a saját családodban sem. Gondolja arra, hogy ezen az oldalon is hányan kérnek tanácsot, hogy a "kis semmi" ajándékukat hogy tudnák szalonképesen tálalni, mert sajnos csak ennyi van, szégyenben nem akarnak maradni, meg sértődést nem akarnak abból, hogy nem mennek el. Meg hányan trükköznek azzal, hogy nem pénzt visznek, hanem valami tesco gazdaságos étkészletet, ami nagynak látszik, úgyhogy ajándék letudva, de mégse került sokba.

Félre ne értsd, nem ünneprontó akarok lenni, csak kicsit reálisabb képet festeni. Nekem is volt ismerősöm, aki igen közeli rokonokkal járt így, mert hát 5-10 ezer Ft-ot borítékba rakni ciki, pláne több embernél, de egy jó nagy nagy doboz mégis mutat valahogy...És nem feltétlen bunkóságból, hanem mert ennél többre nem futja.

2012. jan. 25. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
100%
2 éve még valamivel jobban éltek az emberek, mint most. Mindenkinek egyre nehezebb, igaza van az előttem szólónak, azzal a pénzzel ne kalkulálj, ami még nincs is meg. És a mai világban a legnagyobb butaság adósságba verni magad, olyan dolog miatt, amit olcsóbban is meg lehet úszni. Lehet, hogy családonként adnak 10 ezret, nem fejenként na akkor mit fogsz csinálni? Reklamálni fogsz, hogy bezzeg két éve még többet kapott a másik pár? Látom már, úgyis az lesz amit te akarsz, de utólag nagyon meg fogjátok bánni. De ne legyen igazam!
2012. jan. 25. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 A kérdező kommentje:

nem is számoltam fejenként 10E Ft-ot, pont azért, mert rosszabb a helyzet, nincs mindenkinek. Ha fejenként 10et számolok, az 1.000.000

De én 700.000et számoltam, amiből anyámék+keresztapám ad 200.000at

vagyis fejenként 5E-el számoltam, és vannak elég tehetős rokonaink.

Ha családonként adnak 10et, amint valaki mondta, az is 40család kb (ennyi meghívó kell majd). Szóval még így is jó lenne

2012. jan. 25. 12:26
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!