Mi kell a házassághoz?

férjem soha nem akart feleséget meg gyereket. mikor összekerültünk is elmondta,hogy nem akar felségül venni,sőt,gyereket se akar. csak éljünk ahogy vagyunk,és lesz valahogy. Én se akartam sokat, szerettük egymást,jó volt. De nem éreztem amit előtte, hogy borzongok ha szól a telefon, és úgy hiányzik,hogy a falat kaparom. Nem, ezke nem voltak. Hiányzott, szerettem, jó volt vele minden, de tényleg minden. nem vágytam mellette hajnalig tartó bulikra, elég volt ha ketten elmentünk egy moziba,vagy sütögettünk hátul a kertben a barátokkal. Én 19 voltam, ő meg 24. Aztán alig telt el pár hónap és azt vettük észre,hogy babát akarunk,felpörögtek az események,egyik nap pozitív lett a teszt, s közölni akartam vele,de még mielőtt megtehettem volna, elvitt a közeli erdőbe sétálni, felmentünk egy vadlesbe, ott hagyott, lement és a földről megkérte a kezem. Sírni kezdtem mg ijedt,hogy nem akarom,mire közöltem de igen, akarom, de én is mondok valamit: gyerekünk lesz! Ő meg ettől könnyezett be,mert Ő meg ennek örült nagyon. Nem sokra rá esküvő. Jó pár év telt el az óta...

ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem feltétlen az a jó, ha a szerelem, a lángolás az örök, hanem az,amikor már csak a puszta jelenléte elég,hogy melletted van, és biztonságban érezheted magad, magatok, a kapcsolatotok,mert szeretitek egymást. Mert a szerelemnek szeretetbe kell mennie,az az,amire azt tudom mondani, örökké kitart ha jól csináljátok. Én is olyan voltam mint Te, rettentően szerelmes típus, csak a szerelem érdekelt,s minden azzal kapcsolatos dolog, míg meg nem ismertem a férjem. Nincs mellette féltékenységi rohamom, és semmi egyéb hirtelen fellángolás,csak az érzés,hogy napról napra jobban szeretem és ragaszkodom hozzá. Ha megtalálod a nyugalmad, amit most le is írtál : "Sokkal nyugodtabb vagyok..." -érezned kell azt is,hogy igen, ez elég egy házassághoz.