Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Nászajándék-menyasszonytánc?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nászajándék-menyasszonytánc?

Figyelt kérdés

Legyen-e menyasszonytánc úgy hogy nem kérünk nászajándékot (ill. pénzt szeretnénk)? Ne? Vagy nem pofátlanság ennyi "bőrt lehúzni" a násznépről? Na pont ez az amibe semmiképp sem szeretnénk belebonyolódni és szeretnénk, ha nem az anyagiakról szólna az esküvőnk.

A helyszín rendezvényszervezőjétől kaptunk egy nagyon kedves és ugyanakkor mókás ötletet is.

Az már ugye a fentiekből kiderült, hogy nászajándékot nem kérünk a násznéptől, hanem ha valaki szeretne minket megajándékozni, akkor egy kedves kis üzenettel egy szép kis borítékba tegye bele azt az összeget amit nászajándékra szánt volna. (ezt a meghívók kihordásánál mindenképp jelezni fogjuk)

Viszont hagyományokhoz híven szeretnénk menyasszonytáncot, de ilyenkor ilyen körülmények között már tudomásom szerint nem illik pénzt (borítékot) elfogadni.

Így tehát a menyasszonytáncra kaparós sorsjegyért, vagy pedig érvényes lottószelvényért lehet majd engem elvinni...



ez szerintetek milyen ötlet?


2012. jan. 9. 23:48
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
46%

Lehet,hogy csak én vagyok így vele,de én nagyon kellemetlennek érzem,hogy meghívnak egy lagziba,és nem vihetek ajándékot,de pénzt adjak helyette.

Ilyenkor sokszor annyira kínban vagyok,mert nem tudom,hogy mennyi az az összeg ami még elfogadható,de engem sem vág meg nagyon.

Az meg még kínosabb lenne,hogy ajándék helyett adok pénzt,és utána a menyasszonytánc is a pénzről szól.Azt hogy lottószelvény,vagy sorsjegy az teljejsen mindegy.Az is pénz..

2012. jan. 10. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
32%
osztom az előző véleményét
2012. jan. 10. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
32%
Én is, szerintem már önmagában is kellemetlen, hogy pénzt kértek. Esetleg a "mindennek nagyon örülnénk, de a háztartás már teljes, így a pénz jönne a legjobban" még elfogadható, de akkor nincs menyasszonytánc.
2012. jan. 10. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
vagy boríték vagy tánc- jobb helyeken ez így szokás.
2012. jan. 10. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
58%

Esetleg eloadhatnatok ugy a dolgot, hogy ajandekokat nem kertek (sem targyit sem penzbelit), menyasszonytanc viszont lesz es akkor mindenki bedobhatja a boritekot a kosarba.

Amugy nem igazan ertem a kulonbseget akozott, ha valaki ajandekot vesz es meg a menyasszonytancba is ad vagy boritekot es menyasszonytancpenzt ad. Az ajandekot sem lehet olcson meguszni.

2012. jan. 10. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
30%

első vagyok.

most miért kellett lepontozni?? Mi rosszat írtam??

2012. jan. 10. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:
én senkit nem pontoztam.
2012. jan. 10. 00:58
 8/17 anonim ***** válasza:

Nálunk mindenki borítékot hozott, nem volt menyasszonytánc, így teljesen felesleges, mondjuk mi alapból annak tartottuk, de kinek hogy.

Meg így is az táncol a menyasszonnyal aki akar, nem kell menyasszonytáncnak hívni, ha úgyis pénzt kértek.


Vagy kérjetek pénzt, és ne legyen menyasszonytánc, vagy fordítva. Úgyse kaptok többet ha mindkettőt csináljátok.

2012. jan. 10. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

nem az a lényeg, h minél többet kapjunk. egyszerűen nem vagyunk tisztába vele, hogy hogy megy, mikor mi van, mi a szokás, mikor mit adnak, miért (táncért, csak úgy...).

szóval nem kell mindjárt belémkötni,egyszerűen nem ismerem a hagyományokat!

2012. jan. 10. 01:49
 10/17 anonim ***** válasza:

Elösször is,nagy nagy gratula:)Sok boldogságot:)

Másodszor pedig: szerintem a legjobb,ha lesz menyasszony vagy menyecske tánc..ez a ti döntésetek,hogy melyik legyen...és a násznép a menyasszonytánckor bedobja,amit szánt nektek...ez a legtisztább szerintem.Akik meg esetleg nem várják meg valamiért a táncot,előbb mennek haza,azok ugyis odaadják borítékban....

Merre lesz az esküvő egyébként? Szabolcsban egyébként hajnalban szokás bemondani hogy mennyi jött össze és megköszönni a vendégeknek.

Sok sikert!

2012. jan. 10. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!