Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm meghívott a esküvőjére, most 2 héttel előtte megkért hogy mégse menjek! Szerintetek ez milyen dolog?
Hát ez valóban nagy szemétség. Nálam az ilyen befolyásolható ember, mint a kedves barátnőd azonnal megszűnne barátnő lenni, még az ismerőseim között sem tartanám számon. Csúnyán megszívatott benneteket, mert nem tudta elviselni, hogy ti nemet mondtatok, kétszer is.
Én a helyedben úgy zárnám le ezt az egész szemétkedést, hogy ha már mindenképpen törik a kenyér - márpedig ilyen barátnővel törik, láthatod magad is -, akkor én jöjjek ki belőle jobban, azért, hogy az én önbecsülésem a helyére álljon.
Javaslom: mondd meg neki - jobb volna a telefon, de meg is írhatod-, hogy nagyon örülsz, hogy nem kell menni az esküvőjére, nem kell pénzt költened rá, nem kell gálába csapni magad férjestül, különösen, amikor gyászolsz. Amit persze ő is tudhatna - ezt is erősítsd! Hangsúlyozod, hogy csakis azért mentél volna, mert a régi barátságra való tekintettel megesett a szíved rajta, szánalomból.
Így ez a számodra nagyon megalázó színjáték a te javadra sül el. És ez a fontos, mert ebben az esetben a te önbcseülésed a heylére kerül!
Minden jót, szurkolok neked. Az apósért részvétem - magam is gyászolok, és nekem is ma kéne egy esküvőn lennem (a férjem valahai legjobb nősül), és eszemben sem volt elmenni úgy, amilyen módon meghívtak. Úgy látszik, ez manapság divat, ez a megalázósdi és kontrollálósdi: legutóbb, az unokahúgom esküvőjére akartak megszívatni. Ha megmondom, hogy biztosan megyek, akkor küldenek meghívót... és még csak nem is a menyasszony hívott meg, hanem az unokahúga. Első unokatestvérem volt a menyasszony! :(
Nekem is úgy tűnik, hogy inkább csak kifogás, minden esküvőn vannak olyanok, akik nem szívlelik egymást, sőőőőt... nagy családoknál még olyan is van, hogy egy kanál vízbe meg tudná fojtani egyik a másikat, mégis ott vannak az esküvőn.
Azt se tudjátok, mi az oka, tehát biztos, hogy nem valami akkora sérelemről van szó, aminél érthető, ha a nagypapa egy légtérben sem akar tartózkodni.
Szerintem valószínűbb, hogy inkább megsértődött azon, hogy ti mentek-nem mentek-mentek-nem mentek, és már lemondták nektek a vacsorát. :(
Mar az is furcsa volt, hogy haromszor kerlelj, hogy menj el az eskuvojere. En csak egyszer tennem, aztan jo napot.
Sszerintem eppen hogy ilyeneket kell benyelni, ha igaz baratsag van koztetek. A lany oszinte volt veled, meg ha kenyszeritve is volt, hogy megsem menjetek, a ferjed miatt. Egy faluban minenki ismer mindenkit, regi serelmek sohasem torulodnek ki. Most kerult elo a csalad elott, hogy a lany megis kiket hivott meg a lagzira. Nagypapanak nem tetszik. Nincs ebben semmi. Elvegre O tartozik a csaladhoz, es igenis, van koze hozza, lehet hogy meg az o penze is benne van a felhajtasban.
En elfogadnam, igy ahogy van, sot megkoszonnem a lanynak az oszinteseget, elvegre mast is hazudhatott volna. Ha akarsz elmesz egyedul ha nem, hat otthon maradsz. Attol fugg mennyire tartod a baratsagot.
Amit a 8:22-es írt az jó.
Továbbá az ilyen nem barátnő,szakítsd meg vele a kapcsolatot.Igaz fontosak a rokonok is de a barátok is és én nem választánék közülök vagy mindenki akit szeretek ott van ,vagy senki,mert a barátaim is fontosak.
Egy hónapja volt unokatesóm esküvője.
Voltak olyanok, akik nem szívlelték egymást, de az ifjú pár kedvéért félre tették az indulatokat, sérelmeket, és nem tették tönkre a napot azzal, hogy XY nem lehetett ott.
Nagypapi is enyhén t.ahó.
Annyit tennék még hozzá, kedves kérdező: bementél egy szánalmas játszmába, és most szívsz - persze, hogy nem tetszik. Tudtommal egyszer szokatk valakit hívni esküvőre, de másohva is. Az ember átgondolja, majd pedig eldönti, hogy megy vagy sem. Ha te nemmel felelsz, az is a szíved joga, a te döntésed. A "legjobb" barátnődenek is lehetne annyi esze, hogy
ad1. nem a nagyapapája döntésképtelen és befolyásolható kicsi kis unokája, hanem egy felnőtt nő, akinek önálló élete és döntései vannak, tehát egyértelműen lerendezi a nagypapájával a problémát, úgy, hogy neked erről tudni se kelljen - ugyanis, a játszma arról szól, hogy most úgy akar beléd rúgni, hogy ezért ne rá haragudj, hanem a nagypapára;
ad2., tudhaná, hogy gyászolsz. A gyász nagyon komoly dolog, még ha a ma sokan nem akarják ezt tudomásul venni.
Jó tanulság legyen neked az az egész helyzet, amibe belekavarodtál: ha egyszer nemet mondasz, akkor nemet mondtál és pont. Vannak olyan helyzetek, amikor nagyon ciki visszatáncolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!