Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Két tanú + szülők, hogy lehet megoldani, hogy tényleg csak ők legyenek?
Nekem kifejezetten nagy családom van, a páromnak közepes. A mi családunkban szokás nagy összejöveteleket tartani az ilyen eseményekkor, mindenki jön, mindenkit hívnak, mindenki segít, örül stb. Épp ezért eleve elég nehezen barátkoztam meg azzal a gondolattal, hogy már pedig mi nem tudunk nagy esküvőt tartani. Sőt igazából kicsit sem. Egyszerűen a nagyon SZŰK család, akik nagyon közel állnak hozzánk lenne minimum 23 ember. Na most akkor nekik kaja, meg akkor már ruha is kellene meg torta stb. Egyszerűen nincs rá sehogy sem.
Ezért eldöntöttük, hogy jó akkor lesz két tanús esküvő, szülőkkel és kész. Viszont. A párom családja helybeli. És ha a szülők jönnek, jön a tesója aki persze hozza a pasiját, akkor jön a nagymama is, mert hát ott lakik a velük, még jó hogy jön. Meg másik is, mert az meg két utcával arrébb lakik, meg akkor már jön a keresztanyja meg a unokatesója mert azok is két utcányira laknak és a szülei úgyis összecsődítenek mindenkit, hogy na gyeretek megyünk esküvő van.
Nekem meg senkim? Akkor már egyből úgy vagyok vele, hogy na és akkor az enyémek miért maradnak ki?
Hogy lehet meg mondani nekik, hogy ez így fair, eldöntöttük, hogy nincs pénz nagy családra és akkor SZÜLŐK és csók? Vagy nyeljem be, hogy az ő famíliája összetrombitál mindenkit, nekem meg csak anyámék jönnek, mert "nincs pénz" alapon nem hívtunk vendégeket, ahhoz képest meg neki ott lesz egy csomó mindenki?
Legjobb barátnőméknek tényleg így volt. Két tanu + a 4 szülő meg ők. Testvérek sem voltak ott, nem lett sértődés, mindenki megértette a miértjét.
Viszont két héttel később tartottak egy kerti szalonnasütős partyt, ahol ott volt mindenki.. :) Esetleg egy ilyesmi nektek?
En nagyon megsertodtem volna, ha a sajat egy szem testverem nem hivott volna meg es nem a lagzi a lenyeg, hanem a gesztus, hogy osztozni akartok az oromben, boven eleg ha a ceremoniara mehetnek. Ez nektek nulla plusz koltseg foleg, hogy helybeliek.
Szerintem az a megoldas, hogy menjenek nyugodtan a polgarmesteri hivatalba meg ha lesz templomi, akkor a templomba. Utana nem kell "fogadast" tartani, de magan a ceremonian miert ne vehetnenek reszt? Ilyet megtiltani kozvetlen rokonoknak nagy sziven utes. Nagyon sokan, akiknek nagy csaladja van, ezt csinaljak. Tehat vannak olyan vendegek, akiket csak a ceremoniara hivnak. A rokonok biztos, hogy megertik, hogy nincs penzetek lagzira, de nem ertem, hogy miert ne lehetnenek ott magan az eskuvon. Nagyon csunya dolog lenne ezt megtiltanod foleg, hogy ennyire kozeli rokonokrol van szo, mint testver, nagymama stb. Gondold vegig, elhivni oket nem kerul semmibe. Tisztaban vannak az anyagi helyzetetekkel. Amiatt meg ne aggodj, hogy ez nem jol zajlana le, mert ha nem szolnatok es csak ugy megtartanatok az eskuvot, abbol biztos, hogy sokkal nagyobb sertodes lenne.
"mondjátok meg, hogy nem kértek ajándékot, de lesz menyasszonytánc,lehet fizetni. Vissza szokott jönni a kölség, mindenki többet dob be,mint amennyibe a kajája került."
Nem szeretnék pénzt kérni, tudom, hogy az a szokás manapság meg milyen jó, de egy részt, jobban szeretném 20 év múlva elővenni az ünnepi készletet és tudni, hogy ezt xy nénikém adta, mint, hogy hé, mennyit is dobott be az öreglány? Á mindegy, azt se tudom mire ment el. Nálunk az ajándék szokás én így szoktam meg azt szeretem, de ha még pénzt is kérnénk, akkor sem lehet úgy esküvőt tartani, hogy nincs rá, de hátha visszajön. o.O
Egyébként lakást veszünk, ezért is hagynánk ki a dolgot, mert akkor belegondol az ember, basszus párszázzal több hitelt kell felvenni és az azért sok.
A szalonna sütés jó ötlet, csak hát most úgy szedjem össze a családomat 400 kilométerekről, hogy ugorjatok már át szalonnát sütni. Később szeretnénk "rendes" esküvőt, mikor templomi lesz, de nem szeretnénk nincs pénz kifogással évekig halogatni az egészet.
Ha később szeretnétek egy templomit és lakodalmat, akkor semmi gond,elszaladtok most az anyakönyvvezetőhöz 2 tanuval és aláírjátok a papírokat.
Ilyet nagyon sokan csinálnak (hitel miatt,lakásmiatt, gyerek miatt),és később lesz a "nagy" esküvőtök.akkor ezt meg se kell mondani senkinek.
(tesómék munkából szaladtak el esküdni, csak a 2 tanu volt ott, se ruha, se virág, semmi. Aztán 1 évmúlva volt a "rendes" esküvő)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!