Túl lehet lépni azon, hogy lefújta az eljegyzést?

Mindig is szerettem volna férjhez menni, nem tetszik nekem az élettárs kategória. Ő folyton azzal jön, hogy majd, egyszer, nem mostanában, majd ha lakásunk lesz, majd ha elköltözünk... igen, majd ha piros hó esik.

Tavaly október körül - mikor már beletörődtem volna, hogy nem lesz - azt mondta, hogy szeretne eljegyezni. Nagyon nehezen hittem el, bele se éltem magamat, de többször is mondta. Megbeszéltük, hogy az évfordulónkon meglesz a dolog. Nem vett nekem se karácsonyra, se szülinapomra semmit, én is mondtam, hogy tegye el a pénzt a gyűrűre. Még azt is felajánlottam, hogy a felét kifizetem.

Anyámmal megbeszéltem a dolgot, de úgy, hogy a barátomat is megkérdeztem előtte, hogy elmondhatom-e neki, mert nem akartam a háta mögött pletykálkodni. Azt mondta, hogy persze. Elmondtam, mert jól esett végre valakivel beszélni róla...

3-4 hete veszekedtem a barátommal. Kiderült, hogy ő nem akarja az egészet - persze azt mondja, hogy igen - és korainak tartja az eljegyzést. Gyűrűt meg maximum 20 ezer forintért venne nekem, vagy ha megelégszek vele, akkor 3 ezerért acélból készültet. Végül arra próbált rávenni, hogy oké, legyen meg az eljegyzés, de esküvő csak 4-5-6 év múlva. De most akkor minek legyek eljegyezve évekig, ha nem is biztos, hogy lesz esküvő?

Megbeszéltük, hogy akkor inkább hagyjuk az egészet. Azóta ő napirendre tért a dolog felett, tök boldog. Én látszólag jól érzem magam, de belülről felőröl ez az egész. Nagyot csalódtam, és folyton erre gondolok. Ha meg még az is eszembe jut, hogy anyám ki fog röhögni, hogy mégse lett semmi az egészből, még sz@rabbul érzem magam.

Azóta annak örülök, ha nincs is itthon a barátom, mert legalább ilyenkor nem kell megjátszanom, hogy minden rendben van. Arra gondolok, hogy 4 évet kidobtam az ablakon, amíg mellette voltam, és hogy céltalannak tűnik már nekem ez az egész kapcsolat.