7 év járás után se összeköltözés, se eljegyzés. Normális ez?

Felejtsük már el egyszer és mindekorra ezt a "panelban kutyátartani kínzás" teóriát, megdőlt ezer éve. Egy rendszeresen sétáltaott agyilag/fizikailag lefárasztott kutyának semmi baja a panelban, a maradék időben többnyire hever, sokszor még jobb dolga is van, mint a kertes társaiknak, akik ki vannak csapva az udvarra, mondván elég nagy a kert, de megsúgom, egy kutya sem szórakoztatja magát benne egyedül. Ha belefér a minőségi idő és nem egy bernáthegyi méret, akkor nincsen gond evvel. Mi kertesből voltunk kénytelenek panelba kölzötni ideiglenesen és köszöni, meg se kottyan a vizslánknak, vetésforgóban visszük sétálni(reggel párom, délután én), alapon lent van 2*2 órát plusz az egészségügyiből még kettő, sok kertes kutya megirigyelné ezt a mennyiségű foglalkozást. No de itt párkapcsolati kérdés volt, így vissza az origóhoz. Kérdező, ennek semmi értelme így, a párod kifogásokat keres. Elhiszem, hogy szereted, de annak java része is valószínűbb ragaszkodás, annyira fiatalon kerültetek össze és olyan régóta tart, hogy nem tudod egyszerűen elképzelni nélküle, félsz a változástól, megrémít a lehetséges ismeretlen. Nézd, ő nem akar lépni, a jelenlegi helyzet ideális számára és neki megfelel, de ő klaszikusan olyan palinak tűnik (nem ismerem, csak tippelek, mást nem tehetek), aki mamahotelezik a végtelenségig, vagy a kettes verzió, hogy itt most valami hiányzik neki, ha nem is látja be sem önmagának sem neked, aztán egy esetleges szakítás után egy évvel már azt hallod, hogy házasodik és jön a gyerek. Nagyon tipikus. Aztán majd értetlenkedsz, hogy téged 7 év után miért nem, mikor most meg ennyi kellett és ott van minden, amit Te akartál és sosem kaptad meg. Döntsd el megéri-e várni, 24-25 éves lehetsz, sosem fognak visszajönni ezek az évek, ha terveid vannak,ne hátrálj meg, pusztán azért, mert ő ezekben nem partner. Megörökölt lakásba kényelmi okokból nem beköltözni nagyon vesztes hozzáállás, nem kell örökre ott lakni, de kiindulópontnak tökéletes, sokan a fél karjukat adnák egy ilyen lehetőségért, pláne akik vért izzadva termelik ki a horribilis albérleti összeget, csak hogy együtt lehessenek, önállósodva a szülőktől. Ha ő a kutyát(akit ráadásul vihetne is, ha akarna) és a mamát választja a közös élet elkezdése helyett, akkor tedd a szívedre a kezed és kérdezd meg magadtól, hogy mégis milyen intő jel kellene még neked, hogy észrevedd, ennek a díszpintynek bizony nem vagy elég fontos. Ha az lennél, már a költöztető céggel tárgyalna besózva és csomagolná a cuccait ezerrel.

Ez így igaz, ahogy mondod, ezért is mondtam, hogy nálunk vetésforgó van. Párom 6-14-ig, én 9 től 17-ig dolgozom. Ergo ő reggel munka előtt viszi, ém ledobom fél órára mielőtt indulok, a párom egészségügyire ha hazaér, én mikor haza nagyséta (együtt néha, de többnyire én), este eü. megint ő. Egy szóval sem mondtam, hogy ezt mindenki meg tudja oldani. Mi igen. Ha nem tudnánk, megoldottuk volna másként, de mindenképpen úgy, hogy ne kelljen "lepasszoni" a kutyát költözés miatt. Volt fél év, amig fizetett "sétáltató" vitte. Akinek nem inge... Mint tudjuk, a kérdezőnél valószínűleg ez az utolsó probléma. Értem amit mondasz és igazad is van. Itt viszont képletesen és a szó szoros értelmében is, máshol van a kutya elásva.

Én is így vagyok ezzel. Csak mi már 8 éve és 9 hónapja vagyunk együtt. Nem egy városban lakunk. Én a szüleimmel lakok és Ő is a szüleivel lakik. Ő azt mondja, hogy saját pénzből akar lakást, de inkább házat venni. Úgy, hogy nekem nem engedi, hogy felesbe fizessük ki. Pedig úgy előbb meglenne. Se az én szüleim, se az övéji ne adjanak bele. Eljegyzés se volt, se összeköltözés. Hétvégéken szoktunk találkozni. Én se tudok vele szakítani, se ő velem.

27 - azért ez így nagyon durva ennyi év után... /belegondolok, hogy egyszer, gondolom evek mulva összeköltöztök... es akkor derül ki, hogy nem tudtok együtt élni, na az szívás/