Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Miért nem jegyez el, ha már...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem jegyez el, ha már megvan a gyűrű?

Figyelt kérdés

A párom mutatott egy fotót a mobilján, amin egy ékszeres doboz van, és elárulta, hogy az eljegyzési gyűrű van benne. Ez másfél hónapja volt, karácsony előtt, pedig akkor még csak 1 hónapja jártunk. Nagyon meglepődtem, mikor mondta, de nem voltam elutasító. Miután megmutatta, rögtön mondta, hogy nem karácsonykor fogom megkapni, mert az úgy már nem lenne meglepi. Azóta megkért, hogy költözzek hozzá, így néhány hete együtt élünk. Néha felhozza a semmiből a gyűrű témát, de puhatolózni kezdenék, hogy mikor tervezi megkérni a kezem, akkor tereli a szót. :D Múltkor azt mondta: a lehetőségeken múlik. Tudja, hogy álomszép lánykérésre vágyom. Talán azért vár, mert a legmegfelelőbb helyzetben szeretne megkérni? Egyébként én ráérek, eszembe sem jutott volna magamtól, hogy 2-3 hónap járás után megkérné a kezem, csak azzal, hogy megmutatta az ékszeres dobozt, felcsillant a szemem. :D Nem hiszem, hogy meggondolta magát, akkor nem hozná fel néha-néha a témát, meg én úgy érzem, egyre jobban szeret.:) De akkor mire vár vajon?

24/L (Ő 27/F)


2017. jan. 30. 22:53
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
95%
Már az is erős kiscit,hogy 2-3 hónap után együtt éltek o.O
2017. jan. 30. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Mi van ,ha ismerősnek szánja és nem neked?
2017. jan. 30. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%

Mit turelmetlenkedsz 2-3 honap utan? En inkabb gyanusnak tartanam a dolgot, minek akar ilyen gyorsan eljegyezni, azt gondolnam, valami gaz van a sraccal es nem akarja megvarni, amig rajovok, mi az...

Amugy lehet elhagyta a gyurut :D

2017. jan. 30. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
72%
1# Azzal nincs gond. Mi is egyutt laktunk mar annyi ido utan.
2017. jan. 30. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Tökéletes alkalomra.
2017. jan. 30. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem akarna összebútorozni akkor hagynám is a francba 1es, nincsen erre időm. Kérdező. Mivel álomszép lánykérést szeretnél, azt álomszép gyűrűvel lehet. Így a doboz amit láttál, lehet, hogy még üres.

30/f

2017. jan. 30. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
96%
2 honap utan meg egyutt elni is sok mar valakivel, nemhogy meg hozzamenni. A polcomon levo lekvart jobban ismerem, mint ti egymast ismernetek egy eljegyzett kapcsolatban.
2017. jan. 31. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
barátod kicsit buta, minek mutogatni ha tényleg megvette?
2017. jan. 31. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Én megalázónak érezném, húzgálja az orrod előtt a mézesmadzagot, nézi hogyan epekedsz, meg majd ekkor meg amakkor. Bakker, ha meg akar kérni, kérjen, ha nem akkor meg ne. Falra másznék ettől a fickótól. A lánykérés nem egy kegy a férfi részéről, bármennyire is erre mentek el a dolgok manapság. Szerintem amelyik férfi kegyet gyakorol azzal, hogy megkér, attól menekülni kell. Nem lesz belőle jó férj.
2017. jan. 31. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Én ezek után már bevágnám neki, hogy minek kell itt játszmázni, beszéljük meg, hogy összeházasodunk, tűzzük ki az időpontot, hogy kb. mikor legyen az esküvő és menjünk el megvenni a karikagyűrűket. A kövesgyűrűs vackát meg rakja ahová szeretné...
2017. jan. 31. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!