Mi a véleményetek arról, ha valaki házasságra készül, szereti a menyasszonyát, de már nem szerelmes?

Így van! A szerelem nem feltétlenül múlik el, ami elmúlik (tőlünk függetlenül), az nem szerelem volt. Hiszen a szerelem egy tudatos(!!) dolog, melynek forrása, karbantartója, oltalmazója te magad vagy.. és persze az is, aki hagyja elsorvadni, kimúlni, tehát az elmúlása nem sorsszerű. Ellentétben a rózsaszín köddel, mely - bocsánat, de nevén kell nevezni - az állati szint, egyszerű testi mechanizmusok eredménye, egyetlen céllal utódnemzés és annak biztonságos felnevelése, legalábbis amíg az anya és az utód védelemre és támogatásra szorulnak . Ezért nem tart soha tovább 2-3 évnél. De ismétlem, ennek szinte semmi köze nincs a szerelemhez. Azaz talán annyi mégis, hogy alapjául szolgálhat az ön- és a másik megismeréséhez, az elvárások teljes(!!) levetkezéséhez, ítélkezésünk helyes mederbe tereléséhez. A jó, rossz, helyes, helytelen, elviselhető elviselhetetlen, stb megítélése ugyanis kizárólag rajtunk múlik, saját szabad akaratunk szabadsága. Persze rohadt nehéz megértetni ezt olyan kultúrában élő emberekkel, ahol általános nézet szerint minden baj, bosszúság, boldogság, a saját értékem, stb forrása valamely külső körülmény, vagy másik ember(ek). Az élet egyik legnagyobb rejtélye számomra, miközben mindenki szabadságra, önrendelkezésre vágyik, pont a szerelem terén mond le a többség erről önként sőt fennhangon, a "megfoghatatlan, irányíthatatlan véletlen"-re, "sorsra", stb bízva magukat (majd egyszer eltalál, van valahol valaki, keresztezi utamat, stb), pedig minden egyes-egyedül a saját kezükben van. Nem azt állítom, bárki bárkibe lehet szerelmes, mert ez így nem igaz. Ezért is szóltam az elején az önismeretről, ami nem egyenlő azzal, hogy tudom magamról, szeretem a mákos tésztát, nem bírom elviselni a hazugságot, gyakran elkések, társasági ember vagyok, stb.. Ez csak a végső képlet, a levezetés, az összefüggések, a források, kapcsolatuk a környezettel ismerete, értése elengedhetetlen.

Lehet engem szidni, anyázni, semmin nem változtat. Nem ködös elméletekből csipegetek, saját tapasztalatokról beszélek. Én mindkét "műfajt" megtapasztaltam, ezért beszélhetek tudásról, hit helyett. Mindig nagy botrányt kavarok a tudatos szerelem felemlítésével :) Az emberek azt képzelik az valami sekélyes, alacsonyabb rendű, kevésbé felemelő érzés, mint a rozs(d)aszín köd :D Hát.... azt kívánom mindenkinek, találja meg az útját és tapasztalja meg saját maga, többé számára sem lesz kérdés. Nos, addig is maradok szerelmes úgy, és addig, ahogy és ameddig ÉN AKROM ;)