Mit gondoltok a fiatalkori eljegyzésről? 18L

Aranyos, de komolytalan. Bár manapság nem ritka, hogy egy pár sokáig jár jegyben, és felbontani se kerül semmibe.

Szóval nem sok értelmét látom, mivel tett nem követi, és jó ideig biztos nem fogja, hiszen tanultok, nincs miből, és nincs még mire alapozni. Inkább vegyetek egymásnak egy-egy medált közös fotóval, vagy kulcstartót, ha párod nem ékszeres. Egy emléket, ami egymásra emlékeztet titeket akkor is, ha a távolság miatt nem vagytok egymás mellett.

Én 18 évesen jöttem össze a barátommal, szintén szeptemberben.

Az egy éves évfordulónkon nekünk is minden álomszerű volt, pont olyan - ha nm jobb - mint amit te leírsz.

Következő szeptemberben még együtt voltunk, de kialudt az, ami volt és végül szétmentünk.

Hidd el, egy év nem olyan sok idő - főleg, nem egy házassághoz.

Mind a ketten nagyon soka fogtok még változni, érni.

Én nem mondanék igent, ha megkérne a párom a te helyedben.

Komolytalannak, naivnak tartom az ilyet. Nem lehetetlen, hogy végül egyszer majd ő lesz a nagy Ő, az Igazi, akivel majd leéled az életed, egyáltalán nem törvényszerű, hogy akivel 17-18 évesen összejössz, azzal idővel szakítani is fogsz, nem ezért tartom komolytalannak. A szándék egy dolog, de az eljegyzésnek konkrétan semmi értelme, nonszensz, ha nem követi tett és komoly szervezés. Úgy eleve milyen lánykérés az, ahol a felek nem éltek még együtt? Mire alapozva mondod azt, hogy leélnéd vele az életed? Az, hogy két hétig nem találkoztatok és nagyon hiányoztatok egymásnak, majdhogynem természetes, egy év (se) kapcsolat az nagyon a legeleje, nudli a további életetekhez képest (pláne a korotokat figyelembe véve), még ha minden nap is találkoztok úgy egyébként, akkor sem ismered igazán, nem tudod, milyen vele együtt élni, a mindennapi rutin, a szürke hétköznapok, a számlák és a háztartás vezetése teljesen önállóan mellette. A házasság felnőtt kérdés, és a korotokat tekintve igen, az életmódotokat és tapasztalataitokat tekintve viszont még nagyon nem felnőtt egyikőtök sem. Nem beszélve arról, hogy ebben a korban még nagyon de nagyon sokat változtok. Nem volt olyan régen, hogy 18 voltam, de ha találkoznék az akkori önmagammal, akkor valószínűleg fel sem ismerném, ha meg mégis, akkor lekevernék neki pár pofont a szemtelensége és az ostoba naivitása miatt. Teljesen más ember lettem azóta, nagyon sok új inger ért, megváltoztam egyszerűen. És nekem ez a drasztikus változás az egyetem alatt történt, lassanként megértem, elköltöztem én is egy új városba, kollégiumban laktam, amennyire ilyen helyzetben szükséges (de még jobban is, szülői támogatás nem lévén) teljesen önállósodtam, szóval sokkal felnőttebb lettem az egyetem végére, hiába, hogy nem telt el sok év a kezdete és a befejezte között. Meglepődnék, ha a barátoddal nem történne ugyanez.

Szóval, összefoglalva:

A házasság felnőtteknek való. Ha még az egyetem után is együtt vagytok, dolgoztok, összeköltöztetek és minimum fél év együttélés után is azt mondjátok, hogy igen, együtt akarjátok leélni az életeteket, akkor már komolyan lehet venni. Addig nincs mögötte tartalom és inkább csak vicc az egész.

Másrészt nekem kicsit olyan ez, mintha biztosítani akarná magának, hogy amíg ő elmegy, te hűségesen maradj a popókádon, mert befogta a szád a gyűrűvel, és ha véletlenül egy egyetemi bulit választ a tervezett hétvégi romantikázás helyett, akkor mondhassa azt, hogy de téged jegyzett el, te különleges vagy, és ezzel nyugtatgasson. Nem ismerem a barátod, szóval ennek lehet, hogy semmi alapja nincs, de gyanús lenne az időzítés.

Bocsi, ha nem tetszik a válaszom.