Külföldi álmok miatt szétmenni? Mi lehetne a megoldás?

Nagyon romantikus amit leírtál, de késöbb meg fogod bánni, ha kihagyod életed nagy lehetöségét. Garantáltan nem fog nyugton hagyni a gondolat, hogy talán menni kellett volna. Ha nem mész, sose jössz rá, mi vár(t volna) rád kinnt.

Èn azt mondom, semmi sem véletlen, az sem, hogy kaptad ezt a lehetöséget.

Másik: Megdolgoztál érte, ezt akartad, Te írtad, hogy régóta ki akartad próbálni magad külföldön és ezért mindent megtettél... szerintem ne hagyd elveszni az eddigi munkád, eröfeszítésedet, kitartásodat.

Aztán: Most ennyi erövel miért Te, miért nem Ö? ö már 30, elérte itthon a sikereit, ha olyan sikeres, akkor valszeg visszavárja a szakma, ha mondjuk veled megy, és fél-1 év múlva meggondolja/meggondoljátok magatokat.

Tapasztalatból beszélek. Èn mentem, és az akkori barátom (5 éve voltunk együtt, eljegyzés stb) azóta is azt mondja, hogy élete legnagyobb tévedése volt, hogy akkor nem jött velem.

Èn pedig bár nagyon nagyon szerelmes voltam - nem bántam meg, hogy akkor nem adtam fel az álmaimat!!!

Bizony, soha ne add fel az álmaid senkiért. Menj ki, építsd a karriered.

Itt egy kis elrettentő példa:

http://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__karrier-fi..

Szia. Nálam is hasonló helyzet állt fenn, csak az a csavar, hogy én már kijöttem külföldre, a párom pedig Magyarországon maradt.

Sosem ott képzeltem el a jövőmet (direkt nem írtam otthont), eleve olyan szakmát választottam, amit csak külföldön tudok végezni, ezért egyetem után rögtön kijöttem nyelvet tanulni, majd röviddel ezután találtam is egy jól menő állást. Minden simán ment, a távkapcsolatot nehezen bírtuk, de gondolom ezt mindenki megszenvedi. Lettek barátaim, az állásom egyszerűen remek, nem érzem magam idegennek itt, már elterveztem a jövőmet a párommal, aki megígérte, hogyha sínen vagyok követni fog egy olyan országba, amit egyre inkább hazámnak tekintek. De ez csak nem akart bekövetkezni. Lehetne munkája, dolgozhatna annál a cégnél, ahol én, lehetnének barátai, több egyetemi ismerőse a környéken dolgozik, és nem túl nehéz ismerkedni, de csak nem akart kijönni. Vagyis pontosabban költözni nem akart. Történt ugyanis, hogy egyik nap meglepetésszerűen beállított hozzám, és megkérte a kezem. Zokogva mondtam igent, és felvázoltam a terveimet, mire közölte, hogy ácsi-ácsi. Visszamegyek vele Magyarországra, ahol közös lakásban lakunk majd, amit a nagyszüleitől örökölt. Az elkövetkezendő 5 percre nem emlékszem, lehet elájultam, az is lehet, hogy megállt a szívem, az is lehet, hogy a megállíthatatlan zokogást csak igyekszik elfelejteni a tudatom. Máig nem értem meg, hogy hogy gondolhatta ezt komolyan, egy sínen lévő álmot, egy remek életet, egy remek munkát adjak fel érte. Mert Magyarországon rajta kívül nem várt volna más, csak a nagy büdös semmi.

Egy ideig jegyben maradtam, de csak nem akartam visszamenni, és mindent feladni, amit önerőből itt elértem. Nem akartam itthagyni a munkám, ahol megbecsülnek, a jólétet, amiből otthon nem jutna semmi, a főnököm, akinél jobbat keresve sem találhatnék, a barátaimat, de még az idegen embereket sem, akik minden utcán kivétel nélkül mindig mosolyal köszöntenek. Nem akartam itthagyni a szomszédaimat, de még a buszsofőröket sem, akik minden leszálló utasnak köszönnek, és még a kallereket sem, akik sosem büntettek meg, pedig tucatnyi lehetőségük lett volna rá. Ő pedig nem akart kijönni. Máig nem értem, hogy legalább kipróbálás erejéig miért nem volt képes két hetet velem eltölteni itt. Beláttuk, hogy ennek így nem sok értelme van, és hosszas őrlődés után szétváltunk. Nagyon szerettem őt. De ezt az életet is.

Egy jó tanács számodra, ami tanulság is lehet. Menj ki, próbáld ki magad külföldön, hisz ez volt az álmod, ne add fel! De beszéljétek át a dolgot. Ha minden kedvezően alakul ki megy kihez? Meddig bírjátok egymást nélkülözni? Ki fog mit feladni a másikért?

Ami engem illet, sokan kérdezhetnék, hgy megbántam-e. És noha sokáig úgy gondoltam, hogy rossz döntést hoztam, rá kellett jönnöm, hogy nem. A rószaszín köd miatt sok olyan hibáját nem láttam az akkori páromnak, amiket mostmár igen, és minden bizonnyal állíthatom, hogy a lehető legjobb döntést hoztam azzal, hogy nem mondtam le az álmaimról egy másik ember miatt, akinek az álmai között nem én szerepeltem, csak egy képzeletbeli alteregóm.

Mindent nagyon alaposan beszéljetek meg. Van köztetek korkülönség, és lehet, hogy ő már előrébb gondolkodik Nálad. Mikor szeretne gyereket? És te?

Ha most nem költözöl ki legalább néhány hétre, sok év múlva minden nagy vitában a fejéhez vágnád legszívesebben, h "Feladtam érted a fiatalságomat!".

Szerintem ne érezd úgy , h vagy a kedvesed, vagy a karriered, hanem keressetek kompromisszumot! Az egész leednő házasságotokat erre kell építeni!

Nekem otthon volt munkám, családom, iskolám, barátaim. Mindig is külföldön szerettem volna élni, de úgy alakult, hogy otthon mindent meg tudtam teremteni magamnak, nagyon jó lehetőségeim adódtak, amikkel éltem.

Közben a párom kiköltözött külföldre, munkát talált. Sajnos nem olyan országban, aminek beszélem a nyelvét.

Kijöttem hozzá. Megbántam-e? Nem. Jó nekem itt? Nem annyira.

Vele jó lenni, azt élvezem, szeretek vele élni, nagyon jó a kapcsolatunk, eljárunk szórakozni, vannak barátaink. DE. Semmi esélyem a karrieremet építeni, szakmailag leragadtam, hiszen amíg nem beszélem a nyelvet itt nem is tudok nekem megfelelő munkát végezni. Emiatt szenvedek, ezt nem szeretem. Bosszant a tehetetlenség, hogy nem tudok egy levelet feladni a postán, mert nem értem, nem értenek engem. Beszélek a magyaron kívül angolul felsőfokon, németül meg pont semennyit. Mégis itt élek Németországban.

Nem bántam meg, mert a párommal nagyon jól vagyunk. De ha ő nem lenne, nem lenne ami ideköt.