Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak szerintem igazságtalan, és gerinctelen féreg az a férfi, aki elhagyja a menyasszonyát 2 év után egy másik nőért?
Elviselhetetlen ez az érzés. Minden rendben volt a kapcsolatunkban. Ő megismert egy másik lányt, és az eljegyzésünk után 2 hónappal elém állt, hogy 'sajnálok mindent de jobb ha ennek vége, mert nem akarlak megbántani és hazudni sem ,sokkal jobbat érdemelsz mint én'
Aztán elmondta, hogy megismert egy lányt aki felkavarta, de nem csalt meg, és még nincs köztük semmi, viszont úgy érzi, hogy ha most ilyet érez, abból később csak baj lehet. Azt hittem belepusztulok. Az ismerősök meg barátok csak azzal jönnek, hogy örüljek, hogy őszinte volt hozzám. Már ez egy féléve volt, azt hallom, hogy nagyon boldogok. Én meg majd megpusztulok. Ami felidegesít, hogy a barátok is csak az ő pártjukat fogják, meg hogy örüljek neki, hogy őszinte volt és nem csalt meg
22L
Te nem vagy komplett... miért lenne gerinctelen? Jobb lett volna, ha esküvő után, gyerekvállalás után teszi ezt?
Legalább szólt. Nem gerinctelen, hanem EGYENES.
Hát szerintem nem lehetett könnyű neki eléd állni és így szakítani. Ehhez igenis kell gerinc. Nagyon fiatal vagy még. Nem hinném, hogy nem szeretett, csak nem ő az igazi, és erre ő hamarabb rájött, mint te. Elhiszem, hogy rossz végignézni, hogy ők boldogok miközben te szenvedsz, de valamiért ennek most így kell lennie. Elmúlik...
Voltam ilyen helyzetben, hogy szakítottam valakivel, mert másba lettem szerelmes. Nagyon nehéz volt, azt hittem megszakad a szívem. Tudtam, hogy a másikkal soha nem lesz köztünk semmi, de nem tartottam tisztességesnek úgy együttmaradni, hogy egy másik ilyen érzelmeket vált ki belőlem. Iszonyú lelkiismeretfurdalásom volt. Tudom ez most nem vigasztal, csak tudd, hogy ezt nem könnyű meglépni. Talán pár év múlva tudsz majd a szépre emlékezni.
Valaki magyarázza már el nekem, hogy miért várják el sokan a párkapcsolatokban, hogy ha már "komolyra fordul", akkor kötelezően örökké is tartson...? Néha úgy érzem, mintha a középkorban élnénk, ahol az emberek már tini korban elköteleződtek egy életre...
Miért baj az, ha valaki huszonévesen, gyerek nélkül meg meri gondolni magát? (Vagy indokolt esetben akár később is...) Miért baj az, ha valaki mer változtatni az életén, ha boldogtalannak érzi magát? Miért lenne ezért bárki gerinctelen?
A lázadozók közül itt mindenki az első komoly kapcsolatához ment hozzá? És valóban boldog is? Vagy csak él, mártír módra boldogtalanul, mert ez a "helyes", és utál mindenkit, aki ennél többet vár az élettől?
Nem értem. Pedig nem tartom magam rossz embernek...
Ebben nincs gerinctelenség. Sőt, ellenkezőleg! Nem csinált a hátad mögött semmit, hanem elédállt és elmondta.
Elhiszem, hogy nagyon fájt, de tényleg örülj, hogy őszinte volt hozzád.
Fiatal vagy még nagyon, jön egy másik szerelem hamarosan.
Ebben nem volt se igazságtalan, se gerinctelen.
Vállalta a felelősséget, őszinte volt, és a legfőbb, hogy legalább nem próbálta hárítani rád a felelősséget.
Miért lett volna gyáva? Mert rájött hogy mégsem akar feleségül venni valakit?
Amit figyelembe kell venni, hogy ő így döntött, és neked is tovább kell lépned. Egyrészt nincs értelme ennek a "de miért 2 év után" dolognak. Volt 2 jó éved, a múltat meg felesleges visszamenőleg formálgatni.
Én pl általában azt kaptam meg, hogy "jobbat érdemelsz nálam" ami magyarul azt jelentette, hogy ő már talált is mást, és leráz engem. Másik fajta szakítás meg az, mikor elkezdi sorolni a hibákat, és mindent rád fog, meg te vagy a rossz, ő szegény szerencsétlen áldozat...közben csak annyi a sztori hogy talált mást és engem lepattint.
Ő legalább vállalta hogy mi a helyzet, és nem hitegetett, meg nem kente rád a dolgot, ez becsülendő manapság.
Ha meg fél éve volt, akkor felesleges itt hisztizni, tovább kell lépni.
"Az én üzenőfalamra soha nem írt ilyen szerelmes verseket mint neki. Engem nem vitt wellness szállodába."
Basszus, hát valóban ebben mutatkozik meg az igazi szerelem.... :D
Egyébként nem, nem volt gerinctelen dolog ez tőle. Ennél gerincesebben nem igazán lehetett volna szakítani, megtette, nem akart megcsalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!