Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik lehetnek azok az okok, amelyek miatt (még) nem akar házasodni egy férfi?
Úgy értem, ha 2 éve együtt élünk, szeretjük egymást, ezt ki is mondjuk kb. minden nap, de nem csak szavakkal, hanem tettekkel, gesztusokkal is kifejezzük ugyanúgy.
Ő úgy gondolja, még nem akar házasodni. Majd igen, de nem most. A gyerek kérdés is ugyanez a kategória. Bár nálam a sorrend: 1) összeköltözés, 2) esküvő, 3) gyerek. Ezen nem igazán módosítanék.
Nem utasítja el, sőt, néha ő hozza fel, de halogatja.
Csak már az ő részéről is, meg az én részemről is érdeklődik egy ideje a család, hogy mikor gyűjthetik a pénzt a lagzira?!
# 29/31
Miért lenne beteges. Az ember klimaxig tud teljesen természetesen szülni.
( Baba vállalás kategóriába napokba volt 23 éves terhes nő down kóros babával, szóval a kor sem jelent semmit)
Mi most vagyunk két és fél éve együtt. Fél év után összeköltöztünk, az együttélés egy éves évfordulóján volt az esküvőnk. És akkor már terhes is voltam, TERVEZETTEN! Én akkor voltam 28, a párom 30. És érdekes, hogy nem én erőltettem. Ő kezdeményezte az összeköltözést, az esküvőt és gyereket is. Pedig előtte olyan hírek keringtek róla a városban, hogy nagy nőcsábász, örök gyerek stb. Aztán már az első randin azt mondta, hogy úgy érzi, az eddigi életének vége és velem egy új korszak jön. Pedig akkor ő még csak 30 se volt.
Szóval én azt mondom, hogy ha 2 év együttélés !!!! után nem érzi azt, hogy továbblépne, akkor ez megér egy komoly beszélgetést. Kérdezd meg, hogy mire vár, mitől fél? Háhta tud elfogadható okot mondani, de ha tereli a témát, hümmög, kertel, akkor komolyan elgondolkodnék. Az egyik imerősöm úgy járt, hogy az élettársa évekig hitegette, hogy elveszi, gyerekük lesz, de csak majd, majd, mert még ráérnek. Pedig már a kapcsolatuk elejln túl voltak mindketten harmincon is, a pasi 35 körül volt már akkor. Most ott tartanak, hogy a csaj 35-ön túl van, a pasi meg végre 5 év után kimondta, hogy valójában nem is szereti, nem is akarja elvenni, gyerekről meg ne is álmodozzon... Azért van vele, mert kényelemes az együttélés, a csaj főz, most takarít rá.
Döbbenten konstatáltam, hogy mi lett itt kérdésemmel! :O
Mindenki álljon le a mocskolódással (tisztelet a kivételnek)!
Azért tettem fel a kérdést, mert a véleményetekre voltam kíváncsi, de nem erre az ordenáré sárdobálásra! Miért kell lehúzni a másikat, mert neki másként alakult (akár tervezetten, akár nem) az élete? Komolyan sosem értettem, mire jó ez!
Már megbántam, hogy kiírtam ezt a kérdést, mert látom, hogy mennyi rosszindulatú fröcsögő ember van itt, akinek minimum egy indulatkezelési tréningre lenne szüksége!
Köszönöm azon kevés értelmes egyéneknek a választ, akik képesek voltak normális hangnemben kifejezni a mondandójukat, nem vérig sértve másokat!
Mert vannak akik irtóznak attól a tudattól,hogy örökre hozzá legyenek láncolva vkihez.
Gondolom a kérdező egy falusi lányka,akinek már célozgatnak a 80as IQ-s rokonok,hogy mit kellene tennie-.-
pfff
"Azért van vele, mert kényelemes az együttélés, a csaj főz, most takarít rá."
A csaj hülye... Egyrészt azért, mert kvázi cseléd a saját kapcsolatában, amiről csak ő tehet....
Másrészt pedig nem kellett volna 5 évet várnia a pasira. Főleg ennyi idősen 1 év után simán lépnie kellett volna, és keresni másik párt, olyat akivel egyetértenek a házasság/gyerek témában. Ez is az ő hülyesége, hogy elment 5 év az életéből a semmire.
25 év alatt nem is engedélyezném a házasságot:DDD
Nem tudom amúgy hová sietnek az emberek.Az élet csak egy illúzió.Túl komolyan veszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!