Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik lehetnek azok az okok, amelyek miatt (még) nem akar házasodni egy férfi?
Úgy értem, ha 2 éve együtt élünk, szeretjük egymást, ezt ki is mondjuk kb. minden nap, de nem csak szavakkal, hanem tettekkel, gesztusokkal is kifejezzük ugyanúgy.
Ő úgy gondolja, még nem akar házasodni. Majd igen, de nem most. A gyerek kérdés is ugyanez a kategória. Bár nálam a sorrend: 1) összeköltözés, 2) esküvő, 3) gyerek. Ezen nem igazán módosítanék.
Nem utasítja el, sőt, néha ő hozza fel, de halogatja.
Csak már az ő részéről is, meg az én részemről is érdeklődik egy ideje a család, hogy mikor gyűjthetik a pénzt a lagzira?!
Na ez az amit én sem értem pedig én is nő vagyok. Én férfiként egy ilyen nőtől akinek az az egyetlen életcélja , hogy elvegyék úgy húznék el mint a vadlibák.
Értem, hogy fontos a házasság nekem is az, de miért nem lehet megvárni amíg a férfi is készen áll rá, és maga is szeretné? 25 évesen még bőven ráér házasodni.
Na azért ott nem tartunk, hogy én erőltessem, főleg ott nem, hogy hisztizzek, hogy vegyen el!
Lehet, hogy 1 éven belül megkéri a kezem, nem tudom, remélem így lesz, de annyira sokat azért nem szeretnék várni vele. Szerintem 30-on felül nehezebb szülni és nem értek egyet azzal, hogy házasság nélkül legyen gyerek.
Az pont, hogy több hercehurcával jár, hiszen nyilatkozni kell, hogy ki az apa, különben nem kerülhet a nevére, meg minden...rémálom! De egyébként is, nekem fontos az esküvő és kész, ez nem vita kérdése. Nem is arról van szó, hogy ő ne akarná! Mondom, sokszor ő hoz fel ilyen dolgokat pl. Hogy hangozna a nevem, ha felvenném az ő vezetéknevét, stb. Nem én hajtogatom az esküvőt.
Valószínűleg úgy érzi, hogy az esküvő után megváltozna az életünk, hogy már akkor semmi nem lenne ugyanaz, mint eddig és neki jó így az életünk, ahogy van. Viszont az esküvő egy áldás, egy szép esemény, ahol megünnepeljük azt, hogy szeretjük egymást és együtt akarjuk leélni az életünket, számomra nem tűnik ez olyan félelmetesnek.
30 éves férfi 2 év után még vár? Mire?
- egyáltalán nem akar házasodni csak nem meri megmondani
- vár hátha lesz olyan nő akit jobbnak tart
- éretlen, döntésképtelen (ilyen pasi speciel nekem nem kéne) de a te dolgod.
pl az én férjem 22 éves volt mikor összeházasodtunk másfél év után. én 25.
(1 hónap után volt lánykérés, 1 év előtt kicsivel összeköltözés.) Elég érett volt rá agyilag hogy döntést hozzon. Bár összességében még nem vagyunk együtt annyira régóta,( 4 év kapcsolat, 2,5 év házasság) azóta sem bántuk meg. Boldogok vagyunk.:) Ennyit jelent ha igazi lelki társak összejönnek:)
30 évesen egy pasi már nem fiatal, és ha még ekkor is ennyi idő kevés neki, akkor bizony nem te kellesz neki.:( N/28
" Még nem vagyunk négy éve együtt, de két gyerekünk van"
2 év múlva meg jössz majd ide bőgni, hogy a férjed elhagyott, mert utoljára 3 éve szexeltél vele, mert neked csak gyorsan donornak kellett a gyerekekhez.
Azt nem tudom, minek vágnak fel az emberek ezekre a "kapcsolatokra"?! Komolyan el kellene hinnünk, hogy az a jó, példás és tökéletes kapcsolat, ahol a felek annyira unják magukat és egymást, hogy 2 év után már gyerekgyártásba kezdenek???
"Szerintem 30-on felül nehezebb szülni"
25 éves vagy! Hova aggódsz még?
25-ös! Ez felháborító! Eszed sok lehet és nyilván belelátsz a kapcsolatomba a férjemmel. Nem fogod neked magyarázkodni, de elég szánalmas a felfogásod.
Kérdező! Ilyen válaszolókat próbálj figyelmen kívül hagyni. Ez extra gáz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!