Történetem röviden: Szerintetek? 2,5 éve vagyunk együtt a párommal. Mindketten közel a 30-hoz. Volt egy egyezségünk hogy a 2. év után beszélünk a komolyabb szándékokról.

A terhességgel felnőtt emberek nem játszanak!

Érdekes a párom, mert ha együtt vagyunk, a tenyerén hordoz, elmondja hogy velem képzeli az életét, ha külön vagyunk egész nap emailben tartjuk a kapcsolatot, este hazaérve rögtön gép elé ül és egész este velem beszélget, tudom hogy minden perce az enyém, soha meg nem csalna és nem csapna be, de amikor szóba került az eljegyzés, először kijelentette hogy hallani sem akar róla (2 év után), most pedig (2,5 év) ott tart hogy majd egyszer lehet róla szó... Tudom, tudom ámítás, mert hiába mondom el neki hogy én már tudom hogy vele akarom leélni az életemet, rávágja hogy igen, ő is velem, de ennyi. Az első fél éves kapcsolatában már eljegyzési tervei voltak... Ha pedig összekapunk valamin, akkor meg nem keresne véletlenül sem hogy a béke fontosabb legyen mint egy hülye vita. Képes napokig hallgatni, sőt ha meg nem keresem, felőle aztán történhet bármi. Nem értem ezt a felfogást. Az egyik percben szeret, imád, de ha van egy kis nézeteltérés, akkor le se sz@rja a fejemet

Megpróbáltam vele beszélni a dologról, de ismét az volt a válasz hogy neki még idő kell. Megkérdeztem hogy mire és az volt a válasza hogy semmire!! Mondom ez mit jelent? És nem hajlandó válaszolni csak megsértődött.

Elmondtam hogy mondja azt hogy még nem kész rá, vagy hogy nem biztos bennem vagy nem szeret ahhoz eléggé hogy megtörténjen, de ő csak ennyit mondott...

szakítottunk.

azt mondta keressek nála jobbat. egy igazán szerelmes ember ilyet nem mond. megijedt a felelősségvállalástól és melléje még nem is szeretett igazán. de legalább be tudtam látni és nem szenvedek tovább.

köszönöm a hozzászólásokat!