Érthető dolog ez, illetve biztos, hogy ez annyira természetes dolog és el kéne fogadnom?

"Akkor kivétel a dolog, ha az előző pasija meghalt."

Szerintem meg akkor sem érthető. Miért kéne a halottakat jobban szeretni, jobban ragaszkodni hozzájuk, mint az élőkhöz?

Ugyanúgy szép emlékek lehetnek, lehet szeretettel gondolni rá is, mint egy volt kapcsolatra egy élő személlyel, de ki a fene akar egész életében egy halott árnyékában élni?

"Végül is a szép emlékek nem az eszünkben vannak, hanem a szívünkben."

Inkább az agyunkban.

Az exe volt az első szerelme? Ha igen, és ő vette el a szüzességét, meg minden, akkor persze, hogy "a szívében marad". Ne hozd szóba a srácot és ne legyél féltékeny, azzal csak rontasz a helyzeten. Idővel enyhülni fog, kikopnak az emlékek.

Ha meg ő hozza szóba időről időre, akkor nem tudom, mit akar vele elérni, de nem oké.

Szerintem is valószínűleg az első barátja lehetett és szerencsétlenül fogalmazott. Nekem az exem volt az első szerelmem, ő vette el a szüzességem is. Nagyon csúnya kapcsolat volt 5 éven át, nagy szenvedések árán szakítottam, pedig még szerelmes voltam. Utána jött a férjem, aki az IGAZI, nagybetűsen, tényleg életem párja, de sosem tudok semleges lenni az exemmel. Nem azért, mert szeretném, ez nem szerelem már. Csak (sajnos) mindig különleges helyen lesz a szívemben, mert ugye ő volt az első nagy szerelem és csalódás. Egy lánynak ez általában megmarad.

Szerintem próbálj túllépni rajta, ha őt szeretné, nem neked mondott volna igent!