Csak én vagyok túl régimódi, vagy a párom fél az elkötelezettségtől?

Szerintem semmiképp ne erőltesd és ha ennyire nem akar róla beszélni akkor te se hozd szóba. Majd ha úgy érzi már, akkor fog tenni ennek érdekében, ha pedig nem, akkor te a fejed tetejére is állhatsz akkor se lesz belőle semmi.

Azt kell tenned, hogy nem csinálsz semmit...

Ahogy írták, lehet Szilveszterre tervezte az eljegyzést.

De igazából nem csak a férfiak félnek az esküvőtől, hanem minden "nem romantikus" beállítottságú nő is.

Én is félek egy kicsit az egésztől, februárban lesz az esküvő.

Egyrészt örülök neki hogy végleg elkötelezzük magunkat egymás mellett, másrészt pont ettől félek.

Mi lesz ha valami javíthatatlanul elromlik a kapcsolatban?

2 éve élünk együtt, tudom milyen párnak és szeretem, de nem tudom milyen apának. Nem tudom mire számítsak ha megszületik a gyerek.

Aztán akkor már nem úgy megy hogy viszlát drágám összekészítettem a holmidat...

Tehát ha fél az eljegyzéstől, esküvőtől azt is meg lehet érteni szerintem.

Utólag alaposan kifaggattam a páromat. kíváncsi voltam, hogy mi játszódott le benne, az elhatározástól a tettig. Eléggé be volt tojva,hogy mi lesz a válaszom. Szeretem ezt ő is tudta, ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy akkor ott abban a pillanatban nem örülök neki annyira, mint ahogy ő és ezzel elveszem a kedvét. Amikor már sokat tervezgeted, sokat foglalkozol vele, elgondolkodsz rajta, hogy mi van ha mégis nem lesz a válasz, csak ő hatalmas boldogságában nem vett észre egy apró jelet. A barátok egy része iszonyatos lökést adott neki, segítette mindenben, tolta előre, még a többi húzta vissza. No nem azért, hogy ne nősüljön, hanem azért, hogy jobban jár, ha ezt ketten és nem társaságban intézi el. Kisebb az égés lehetősége. :)

Szóval ha csak ketten vagytok is nagy dolog ez. Adj neki időt. Én sose láttam sírni a párom és meg is voltam róla győződve, hogy nem is fogom, de akkor amikor azt mondtam, hogy igen, lehet a megkönnyebbülés könnycseppje jelent meg az arcán. Nekik is nagy dolog ez, ha tiszteletben tartod, és nem akarod kisajátítani az érzést.

Szerintem se hozd fel, viszont ahhoz tartsd magad, hogy nem vállalsz addig gyereket, amíg nem vagytok házasok.

Ez nem régimódiság, én 22 vagyok, de úgy gondolom, akkor érzem magam családban, biztonságban, ha majd lesz egy barátom, akibe nagyon szerelmes vagyok, feleségül megyek hozzá, élünk 1-2 évig ketten házasként és aztán jön a gyerek, a szülőszobán pedig azt mondhatom, hogy "a férjem kint várja a dolgokat". Nekem is ez a normális, nem az, hogy "élettársként" éljünk évekig.