Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Inkább ne erőltessem még az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Inkább ne erőltessem még az eljegyzést?

Figyelt kérdés
Én 29/F vagyok, barátnőm 22. Nagyon, de nagyon szeretem őt és szeretném megkérni a kezét. 2 éve vagyunk együtt, 1 éve együtt élünk. Sokszor beszélgettünk a házasságról, családalapításról. Én elmondtam neki, hogy vele tervezem leélni az életemet. Volt előtte pár barátnőm, de egyszerűen egyiknél sem éreztem azt, hogy nekünk közös jövőnk lenne. Ezért is volt eddig a leghosszabb kapcsolatom fél éves. De a barátnőmmel, amikor megismerkedtem, (első látásra szerelem volt a részemről)már akkor tudtam, hogy ő nekem az igazi. És ez az érzés napról napra egyre erősebb bennem. Viszont rajta azt látom, hogy még nem igazán örülne, ha megkérném a kezét. Azt mondta, hogy szerinte még korai lenne. De persze ha elé állnék, akkor nem mondana nemet, csak korainak érezné. Ezzel elbizonytalanított kicsit. Mármint nem a szándékot, mert akár már holnap feleségül venném, csak nem akarom, hogy úgy érezze ráerőltetem a dolgot. Szerintetek mit tegyek? Mi lenne a jó megoldás?
2012. júl. 4. 09:03
 1/8 anonim ***** válasza:
49%
Én várnék egy kicsit, hiszen mindketten fiatalok vagytok még.. ő pláne. Hagy élvezze egy kicsit az életet, egy-két év múlva esetleg szóba jöhet. Valószínűleg azért ilyen kis bizonytalan, mert úgy gondolja ha feleségül megy hozzád rögtön családot is szeretnél, valószínűleg pedig ő még nem érzi úgy hogy erre neki szüksége van. Ne erőltesd, mert az tönkre teheti a kapcsolatotokat.. :) Kérdezgesd egy pciit, hátha kiszedsz belőle valami konkrét dolgot.
2012. júl. 4. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Várj még vele. Ha szereted, egy év múlva is szeretni fogod, és feleségül akarod majd venni. Nagyon fiatal még a lány, nem csodálom, hogy ijesztőnek tűnik számára a dolog, adj neki időt, ne akard a házassággal magadhoz láncolni. Ha majd mindketten egyformán akarjátok úgy lesz az igazi. Addig is beszélgessetek róla sokat!
2012. júl. 4. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
78%

Pro: gyűrű ergo eljegyzés nélkül is maradhattok együtt nagyon sokáig, ha szeretitek egymást, hisz ez a lényeg

Kontra: divat manapság az eljegyzés aztán felbontják vagy válás a vége

Tehát nem ez a lényege a boldog párkapcsolatnak. Ha meg is kéred a kezét, nem kell rögtön esküvő, ráértek utána 1-2 évvel is. Egyébként én is 22 vagyok, a Párom idén tölti a 30-at, 2 éve vagyunk együtt és együtt is élünk. Mi is sokat beszélünk erről, ha eljegyezne, nem mondom, örülnék persze, de esküvő még nem kell. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk, utazunk, élvezzük egymás társaságát és ez mindennél fontosabb! Ha úgy érzed nem lenne felhőtlen az öröm, akkor várj még egy picit, és légy türelemmel... :-) Sok sikert és boldogságot!

2012. júl. 4. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Én 23 L párom 29 F, szeretem, és örülnék ha eljegyezne de nem akarnék még esküvőt. Fiatalok vagyunk, ráérünk még. Nem érzem elég érettnek magam hozzá. De ez nem azt jelenti hogy nélküle képzelem el a jövőt. Várj még, és semmikép ne nyaggasd. Fél év, 1 év teljesen mindegy, lényeg hogy szeret.
2012. júl. 4. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Nekem is az volt az első, hogy biztos fiatalnak érzi magát ehhez. Viszont én már nagyon szeretnék babát is. De ezt még nem is mondtam neki. Nem akarom a szerelmemmel elüldözni őt. Azt hiszem tényleg várnom kell még. Köszönöm a jókívánságokat! :)
2012. júl. 4. 09:22
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
A gyűrű nélkül is lehettek éppoly boldogok :) Majd ha látod rajta, hogy eljött az ideje, akkor lépj :) Addig ráérsz.
2012. júl. 4. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
22 évesen én is korainak éreztem az eljegyzést. 24 évesen viszont már örültem volna neki. Szerintem várj még.
2012. júl. 8. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Na mi lett? Osszehazasodtatok? :)
2014. aug. 6. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!