Akiknek még nem kérték meg a kezét, sokat gondolták rá, hogy vajon mikor történik meg? Volt úgy, hogy vártatok egy alkalmat, hogy akkor megtörténik, és nem történt meg? És emiatt esetleg szomorkodtatok?

Én eleve csak olyan kapcsolatba megyek bele, amiről azt sejtem, hogy lehet házasság a vége. Nem érdekelnek a mai hangzatos marhaságok, tapasztalat, élvezd az életet, blablaaa, amikből szifilisz, elvált szülők gyermekei, viszályok, és sebek maradnak, mert nem bírok a hormonjaimmal.

Ebből adódóan, természetesen gondolok rá elég gyakran, főleg, mert ilyen téren nem elég nagy az önbizalmam és aggódok, hogy találok-e olyasvalakit, aki nekem is megfelel, és én is neki. Nem szeretnék egyedül maradni, de inkább a magány, mint egy rossz, elkapkodott házasság, kapuzárási pánikból.

Szomorú nem igazán voltam még. A jelenlegi párommal három éve vagyunk együtt, és ennyi elég volt, hogy rájöjjek, nem tudnám vele tölteni az életemet. Szeretem, de már abban sem vagyok biztos, hogy szerelemmel-e. Szóval idő kérdése és elmondom neki, mert hosszú távon nincs esélye a dolognak.

Ha azért kérded, mert te épp szomi vagy, akkor azt ajánlom, hogy beszélgess el erről a pároddal. Ha régimódi is vagy, mint én, és rá vársz, hogy megtegye az első lépést, akkor is szerencsés, mert mi van, ha nem szeretne elvenni?