Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Kinek adtok igazat ebben a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek adtok igazat ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

24 évesek vagyunk, több mint két éve együtt.

Több felállásban éltünk már együtt, de szeptembertől egy külföldi országban költöztünk össze, mert a barátom svéd.

Ő most kezdte az egyetemet itt, én pedig végre minden papírmunka elintézése után munkát keresek.


Teljesen más az életritmusunk, mások a problémáink, más körökben forgunk. Ő le van nyűgözve a nyüzsgő egyetemi léttől. Minden extra órára bejár, minden ösztöndíj-programot megpályázik, és most, 2 hónap suli után már olyan tervei vannak, hogy egy félévet Kenyában akar dolgozni, és még ilyen meg olyan szakot is el akar kezdeni, és Afganisztánban is szeretne egy nemzetközi fejlesztési programban dolgozik (ilyesmit tanul)

Amikor megismerkedtünk, mondtam neki, hogy én 30 éves korom előtt szeretnék családot alapítani, nekem az a frászos korom... Mondta, ő is. Most viszont, akárhogy is számolom, ha a tervinek a felét valósítja meg, akkor is 30 évesen épphogy befejezi majd a Mastert.


Nekem -magyar embernek- ez olyan fura, mert én 18 évesen jelentkeztem az egyetemre, 21 évesen elvégeztem, utána jött a világlátás, én is dolgoztam már Amerikában és Afrikában. Most viszont már kezdenék a családalapítás miatt "normális" életet élni, pénzt keresni, félretenni. Viszont ahogy a barátomat elnézem, ő még nagyon nincs ebben a stádiumban.


Ha az elején megmondja, neki nem lesz 35 éves kora előtt családja, lehet nem is kezdek bele, de mostanra tökéletesen beleszerettem, és el sem tudom képzelni az életemet nélküle.

Viszont emészt a tudat a másik oldalról, hogy ő épp most kezdi az egyetemet, és nem fog egyhamar végezni, és egisztencia-teremtéssel foglalkozni. :(


Szerintetek ilyenkor mit lehet tenni?

Tudom fiatal vagyok még, nem kellene ezen stresszelnem, de annyi 30as nőt láttam 10 éves kapcsolattal a hátuk mögött, gyerek nélkül, kétségbeesetten keresve a férfit, aki vállalna egy gyereket.. Én ezt nagyon szeretném elkerülni :(


2011. okt. 27. 12:42
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
Ha 24 évesek vagytok, nem kell nagy matek ahhoz, hogy leghamarabb 29 évesen végez. Szóval utána még állást kell keresni, pénzt félretenni és utána jöhet a baba. Szóval ez csak 30 után lesz esedékes, akárhogy számolom. Szerintem mondd meg neki, hogy szeretnéd, ha egyetem mellett dolgozna (miből éltek? együtt laktok?), és félretennétek a babaprojektre. Mondjuk közös számlát nehogy nyissatok, mert azzal csak a baj van...
2011. okt. 28. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

én több vasat tartanék a tűzben a helyedben.


nem az apaságra készül az tény.

2011. okt. 29. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

Szia!


A felvázolt szitura egyszerű a válaszom:

Sokszor mondtam már; barátság és szerelem tartósan csak azok között létesülhet ill maradhat fenn, akik hasonló életszakaszukat élik.

Ha mind2töknek fontos a saját maga elhatárolása, akkor inkább most mondjatok búcsút egymásnak, mert ha tovább folytatod a dolgot és semmire nem juttok, annyira meg fogjátok utálni egymást, hogy azt fogod kívánni, miért nem vetettél véget a kapcs-nak évekkel ezelőtt.

Ez a véleményem.. Rem, segített...


Üdv

2011. okt. 31. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Már mért lenne a 35 késő? -.- az én barátnőm 42 éves 2 éve szült és jobban van mint valaha minden téren.
2011. okt. 31. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező:


Szerintem is jobb átgondolnod, hogy belevágsz-e így. 24 évesen nagyon fiatal vagy még, találhatsz magadnak egy hasonló beállítottságú fiút. Viszont ahhoz idős vagy hogy elpazarolj 5-6-7-8 évet és rájöjj hogy ez nem oké, majd 30+ keresel valakit akinek szülsz egy gyereket (az utolsó mondatot nem kell véresen szó szerint venni).

Kedves utolsó! Lehet hogy nem sok 40 éves kor körül szülni, de pl én sem szeretnék. Én 30 körül szeretnék szülni, max 2 gyereket, úgy érzem 40 fölött nem biztos hogy lenne elég türelmem.


üdv: 22/L

2011. nov. 10. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Hiába írja valaki, hogy az ismerőse 42 évesen szült. Ezúton is gratulálok neki, de én nem várnék addig. Két okból se:

1. Édesapám 63 éves, én pedig 24. Több szempontból sem jó, hogy ekkora köztünk a korkülönbség, teljesen más a világképünk. Ő nyugdíjas, de én még tanulok (másoddiploma), igaz dolgozom mellette, de az nem sok pénz (még itthon lakom, rászorulok a támogatásukra). A nagyobbik bátyámnak már családja, gyerekei vannak, a kisebbik most nősült meg, náluk is jön a baba, az én párom már dolgozik, de nem akarok a nyakára költözni ilyen kevés bevétellel (egyébként ő is otthon lakik, mert megbeszéltük, hogy próbálunk minél többet félretenni és így a legolcsóbb). Anyukám 11 évvel fiatalabb apukámnál, érezhetően jobb a kapcsolatunk, pedig midig is apás voltam. Ő jobban lépést tud tartani a világgal, apukám már kezd nagyon beszűkülni. Ha anyukám is 60 fölött lenne, és hasonlóan viselkedne, nagyon nehéz volna az együttélés. Mert apára már rámondjuk viccből, hogy öregszik (amikor beszél össze-vissza, hogy pl. szegény Egyiptomban nyaralók minek mentek el, még élnének - ilyen és ehhez hasonló módon kommentálja a híradót, meg az egész életet), de anya még "magánál van", megért engem, hogy miért nem hagyom ott az egyetemet egy teljes állás miatt.


2. Nem mindenki alkalmas arra, hogy 30-40 után szüljön. Nálunk pl. 3 generációra visszamenőleg anyai ágon 30 után mindenkinek méh daganata volt. A dédim bele is halt. Tehát, ha anyukám nem szült volna 30 előtt, most nem lenne gyereke, mert 32 éves kora óta nincs méhe. Így, ha én túl sokáig várok, valószínűleg nekem is kiveszik a méhem, és az anyukám se alkalmas arra, hogy béranya legyen.


Tudom, ez az én problémám, de ha valaki nem akar, vagy nem tud várni, annak csak azt tudom mondani, hogy beszéljen a párjával, hogy ő ezt és ezt akarja, ekkor. Ha a párja nem akar babát 30 előtt, nincs miről beszélni. Egyszerűen más életet akartok élni, ami nem összeegyeztethető. Nekem ez elég ok lenne a szakításra (a fentiek ismeretében szerintem ez érthető). Én pont azért lépnék a helyedben, mert még fiatal vagy. Most még könyebben találhatnál olyat, aki szeretne babát, és elég időt lehetnétek együtt előtte. Viszont, ha 30 évesen sokallsz be, hogy még mindig nincs baba, akkor tényleg te is egy kétségbeesett 30-as lehetsz.


Sajnos mérlegelned kell, hogy mit szerenél, szerintem teljesen normális egy kapcsolatban, hogy lefixálják az emberek a céljukat. Te családot szeretnél 30 előtt, párod meg tanulni. Működhet a kettő együtt, ha ő elmegy levelezőre és dolgozik mellette, csak meg kell beszélni. Mert, ha egyáltalán nem akar gyereket, mert úgy érzi, hogy hátráltatná, annak semmi értelme. És annak sincs, hogy "véletlen" terhes legyél, mert akkor szinte 100%, hogy szétmennétek, és egyedül maradnál a babával. Szóval ezt mindenképp meg kell beszélnetek.

2011. nov. 10. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!