Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
4 év együttjárás után illik eljegyzés?
25/n és 28/ffi vagyunk, február 2-án voltunk együtt 4 éve. Azt hittem el eljegyez a barátom, mert volt erről szó, de semmi nem történt. Kicsit csalódott vagyok őszintén.
Szerintetek?
1 éve vagyunk albérletben.
8.igen, beszéltünk róla. Tavalyelőtt fejeztem be az egyetemet. Már akkor mondogatta, de mondtam neki hogy suli mellett nem akarok lagzit tervezni. Mondta persze. 1-2 év múlva gondolja.
Most felhoztam h neki mi a terve. Mondta hogy persze lagzit, gyerekeket. Pár éven belül. Szóval konkrétumokat nem mondott, de azt igen hogy szeretne.
Pár éven belül. Majd egyszer.
Azt nem mondta, hogy még vár az igazira?
4 év után egy eljegyzés nem fér bele? Mondjuk "hamarosan", és nem "Pár éven belül"? Gondolom, az ihlette a kérdést, hogy nem akarsz 35 éves korodig várni egy gyűrűre, és 40 évesen készülni az esküvőre, ha 21 éves korod óta vele vagy.
Ez nem a 4 éven múlik. Engem több, mint 5 év együtt járás után kért meg a párom, de mi még tiniként ismerkedtünk meg. Én is jövőre diplomázok, aztán lehet majd lagzizni meg szervezkedni utána, így akár 6-7 év után is eljegyezhetett volna. Egyik barátnőm ugyanígy volt. Végzése évében, 5 év után történt.
Nektek most vannak-e célok a közeljövőre? Gondolom a gyerek még távoli, ha "majd egyszer" szeretne a párod. Kikötés nektek előtte az esküvő? Nagy lagzit szeretnétek, vagy csak papírokat aláírni? Nyilván a nagy esküvőt szervezni kell, a kicsit kevésbé, így nem kell évekkel korábban eljegyzést tartani.
Összeköltözés előtt kellett volna megbeszélni a konkrétumokat.
Nem azt, hogy "majd egyszer", meg "valamikor pár éven belül".
Nézd ez olyan dolog hogy mindenki maga érzi. Most neked az jó lenne ha csak azért kérne meg mert te nagyon erőszakoskodsz? Nem hiszem :/ szerintem várj aztán majd eljön az ideje.
Ha pedig nem bírod ki akkor kérdezz rá hogy mit gondol mikor lenne jó megtartani?
Miért kéne elfelejteni? Az én vőlegényemmel úgy volt hogy már a kapcsolat elején szó volt arról hogy ki mit gondol a házasságról. Ez egyezett. Aztán feljött még a téma kétszer háromszor a három év alatt. És tessék magától úgy hogy én nem nyaggattam vele megkérte a kezem. Tehát közös döntés mert tudta hogy mire számíthat hiszen én is szeretném a házasságot.
De ugyanakkor meg magától kérte meg a kezem akkor amikor ő neki így jó volt. Sose erőszakoskodtam. Úgy voltam vele hogy előbb utóbb eljön az ideje ha ő úgy érzi.
18 As voltam
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!