Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért hiszik azt egyesek, hogy csak az a kapcsolat lehet komoly, ahol már eljegyzés is volt?
Figyelt kérdés
5 éve együtt vagyunk a párommal, 3 éve együtt élünk. A csoporttársamat nemrég eljegyezte a pasija és ez nagyon a fejébe szállt. Azt hangoztatja, hogy már ideje volt, mert ők egy éve együtt élnek és leszólt engem, hogy a barátom nem is gondolja velem komolyan, mert 5 év alatt még nem kért meg. Mondtam neki, hogy ha ő csak attól érzi magát biztonságban, hogy hozzá vágnak egy jegygyűrűt, akkor gondolkozzon el, mert akkor ott probléma van. Erre teljesen besértődött, hogy én őt most megbántottam. Nem ő az egyetlen, aki ezzel piszkál, hogy nem is komoly az egész kapcsolatom, mert nem jegyzett el a barátom. Egy másik csoporttársam is, aki most nyáron ment férjhez ő is azt mondta, hogy minek ennyit várni, ha tényleg komoly a dolog. Én nem gondolnám, hogy ez ezen múlik. Beszéltük, hogy majd össze fogunk házasodni, gyűjtjük a pénzt, hogy ne a szüleinknek kelljen majd az esküvőnket fizetni. Konkrét lánykérés tényleg nem volt még, de attól a kapcsolatunk komoly, mindenben számíthatunk egymásra, mindent meg tudunk beszélni, családalapítás is szóba került már. Tényleg ennyire központi kérdés egyeseknél, hogy ki mikor kap jegygyűrűt, vagy csak saját maguknak akarják bizonygatni, hogy velük minden rendben van, mert már eljegyezték őket?2020. szept. 21. 19:58
21/22 anonim válasza:
Ne aggódj kérdező, majd leszáll a földre, amikor 5-6-7 eljegyzés és nulla házasság után lesz. :)
22/22 anonim válasza:
Kérdező, összeházasodtatok már?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!