Szerintetek rosszul fogom fel a házasság kérdését?

Nincs több esély arra, hogy lesz valakid, mint arra, hogy sosem lesz. Mindenki mondogatja, hogy jaj, hát úgyis lesz valaki, nem maradok egyedül. Én úgy gondolom, vagy lesz valaki vagy nem.

Vannak hasonló gondolataim, hogy sosem találom meg az igazit, volt már több kapcsolatom is, de egyik sem volt olyan, akire azt mondtam volna - kisebb kompromisszumok mellett - hogy na igen, vele szívesen leélnék egy életet.

Azt is megtanultam, hogy mindenkinek van valami fаszsága, senki sem tökéletes.

Ha gondolod, hozzunk össze egy vakrandit, lehet, mi egymást keressük. :)

Igen, nagyon ismerős ez az érzés, állapot, nem is tudom, minek nevezzem a múltból. Sokáig voltam így, néha még ma is előjön egy-egy nap. Józan ésszel tudja az ember, hogy lehet, ezeknek a jegyességeknek és házasságoknak nagy része valójában egy rakás trutyi, de legalábbis nem olyan, amiben boldogan tudna élni. Viszont akkor is tud ez rossz érzés lenni, hogy ő még el sem jut idáig, hogy senkiben fel sem merül "önszántából" ez, hogy vele tervezzenek, összekössék az életüket, megpróbálják... Hogy ő nem tudja ezt "kiváltani" senkiből.

Nézd, én nem foglak áltatni. Igaza volt itt az egyik hozzászólónak: semmivel sem valószínűbb, hogy jöjjön valaki, az a valaki..., mint hogy soha ne jöjjön. Nagyon könnyen ki lehet maradni ebből a "körből", nem kellenek ehhez különösebb hibák. Nekem sem jött. Már nem is fog, ugyanis én nem fogok szándékosan kajtatni utána, annak meg elenyésző az esélye, hogy ilyen bolt, patika, hasonló jellegű helyeken hirtelen egymásba botoljunk.

Viszont azzal az óriási közhellyel tudlak biztatni, hogy az idő segít. Nem lesz ez mindig ilyen rossz. Napról napra mindig egy picivel közelebb kerülsz az elfogadáshoz, a megbékéléshez. Sosem fogsz mosolyogva örvendeni, hogy így alakult, de nem fogsz annyira szenvedni, nem lesz ez olyan meghatározó a mindennapjaidban.