Hogy fordíthatnám ezt vissza?

A sztorim, igyekszem tömören összefoglalni de nem garantálom, hogy sikerülni fog:

Egy szakterületre tettem fel az életem, több mint 20 éve csak ennek éltem. Tavaly történt egy súlyos balesetem, ami miatt nem folytathatom ezt a tevékenységet. Ez nem csak a hobbim, a mindennapjaim, hanem a munkám is volt. Gondoltam legalább elméleti síkon folytatom akkor tovább, de hamarosan a munkahelyemről is kirúgtak a több, mint fél éves lábadozási idő miatt (ezügyben a mai napig fejlemények vannak, de visszavenni már nem fognak, így lényegtelen a továbbiak szempontjából). Tehát egyszerre elvesztettem a kikapcsolódást nyújtó hobbim, a munkám, az életem. Állást tavasztól, a teljes gyógyulásomtól keresek. Addig itthon tevékenykedek, tanfolyamra járok, hogy legyen egy kis ösvény ami másfele visz majd.

A párkapcsolatom maradt, a barátnőm mindvégig teljesen kitartott mellettem, mindenben segített, támogatott. Az utóbbi időben viszont úgy érzem teher vagyok neki, már nem velem szeretné a legtöbb idejét tölteni, sokat veszekedünk, nincs szerelmi életünk, csak a mindennapos tv nézéskor bújik hozzám, elutasító az ágyban, mondván, hogy fáradt. Ráeszméltem, hogy ez a sok itthon töltött idő biztos nagy terhet rótt rá. Áthívtam a barátait, had kapcsolódjon ki, én is elmentem a barátaimhoz. Ő azóta rengeteget találkozik a barátaival, engem már el sem hív magával, pedig eddig büszke volt rám. Én is igyekszem kikapcsolódni, beülünk néha sörözni egyet, de titkon mindig haza vágyok, gyakran csak azért jövök el, hogy ne az üres szobában legyek nélküle. Sokat kedveskedek neki, randizni viszem, igyekszem minta férfi lenni. Holnap estére el kell mennem egy lánynak segíteni, mondtam neki, hogy késő éjjel, hajnalban érek csak haza. Azt mondta rendben, elmegy a barátokkal beülni valahova akkor. Sose féltékeny. Nekem ez furcsa és nem tudom mit tehetnék. Tudom, hogy az én önbizalmam és motivációm teljes csökkenése vezetett idáig. De mivel fordíthatnám ezt vissza?