Máshol tényleg furcsának, rossznak számít, ha egy pár valamelyikük szüleihez költözik össze?

Én nem szólok le senkit, csak a kérdező kitért arra, hogy ő merrefelé él.

Amúgy nem adnám fel a jelenlegi munkahelyemet akkor sem, ha kiköltöznék Pestről, de kell az autó az ingázáshoz. Nekem meg eddig nem volt időm vagy pénzem összehozni a dolgot. Középiskolában a nyelvvizsga volt a fontosabb a jogsinál, aztán meg a főiskola, a diploma, aztán jött a harc a munkahelyekkel, hol volt, hol nem volt, hol azt hittem, hogy stabil, aztán 4 év után húzták ki alólam a munkakört egy tollvonással, mert átszervezték a céget. Most úgy érzem, hogy végre minden stabil, és lesz időm meg pénzem is megcsinálni a jogsit.

Ha nektek ez a jó, akkor hajrá.

Én nem szeretném, akármilyen is a viszony a szülőkkel.

Nagyon szeretem anyuékat, de nem szeretnék velük élni, a gyerekszobámból munkába indulni a párommal nap, mint nap.

Az általad felvázolt modell szerintem inkább vidéken jellemző, nagyvárosok környékén már egyre kevésbé.

Sok sok évig teljesen elfogadott volt az az életforma, amit te preferálsz. A világ megváltozott. Ez nem azt jelenti, hogy rossz, ahogy csináljátok, ez azt jelenti, hogy a legtöbb fiatalnak mások lettek az igényei.

Keresni kell a lehetőségeket és menni utánuk.

Mi egy vidéki kisvárosból származunk, ahol lehet hogy találtunk volna munkahelyet, de váltási lehetőségünk már nem igazán lett volna. Evidens volt, hogy elköltözünk onnan, innentől kezdve pedig nem volt opció a szülőkkel élés, de ha lett volna is csak átmenetileg ugrottunk volna ebbe bele.

Én azt gondolom, jó ha egy párosnak van magánélete, privát szférája. Ott hagyom a borotvámat, a fogkefémet és a bugyimat, ahol akarom. Magunkra mosunk, magunkra főzünk, vasalunk, takarítunk. Nincsenek több összetevős tényezők, kettőnknek kell megoldani mindent és más nem szól bele, hogy ezt milyen gyakran tegyem és hogyan. Szerintem így derül ki igazán, hogy egy pár tud-e boldogulni a mindennapok útvesztőjében egymást támogatva, karöltve.

Ahol több az ember, ott nyilván a konfliktus forrás is több.

Mi úgy döntöttünk Budapest agglomerációjában keressük az utunkat. Eleinte albérletben éltünk és nem mondom, hogy felvetett a pénz, de nem volt olyan, hogy legalább 10-20 ezer forintot ne tudtunk volna félretenni.

Aztán léptünk, kerestük a lehetőségeinket, a fizetéseink egyre inkább nőttek és végül beleugrottunk egy lakásvásárlásba hitellel.

Nekem szinte CSAK hozzánk hasonló ismerősöm van. :)

A hitel alapvetően nem az ördögtől származik, ha az ember minden oldalról átrágja szerződéskötéskor. Itt nem fordulhat elő, hogy néhány hétnél tovább munkanélküliek legyünk, csak ha valamelyikünkkel történik valami. Vidéken előfordulhat. Magabiztosabban indul neki így az ember, mert tudom, hogy olyan szinten védtem be magamat minden irányból, hogy esélye nincs, hogy bajba kerüljünk az adósságunk miatt.