A házasságok nagy részét a gyerek meg a ház tartja ossze?

18 vagyok.

Mindenkinek más a felfogása és az értékrendje. Én úgy érzékelem, hogy az 50-es férfiaknál jön valami kapuzárási pánik, amikor van néhány jött-ment év. Ettől függetlenül nem kell sutba dobni az előző 30-at és biztos vagyok benne, hogy a maradék 20-30-at is simán leélik házasságban, nyugodtan, boldogan.

Valamit nem kap meg éppen otthon, amit máshol keres. Csinálja ezt diszkréten és titokban, hogy a családja számára még véletlenül se derüljön ki. Ha meló után hazamegy egy kiegyensúlyozott apa, aki boldoggá teszi a családját, akkor nem látok ebben problémát, hiszen tudja és érzi, hogy neki a családja mellett a helye és soha nem adná ezt fel egy-egy numeráért.

Nyilván mint nő nem nyelném le ezt a történetet, ha tudnék róla. Ugyanakkor átmeneti időszaknak tartom és látom ezt, amit külső szemlélőként elfogadok. Az egyetlen elfogadhatatlan dolog számomra ebben, hogy az összes kolléga és barát tud róla, csak a család nem. Ha egy ember (legyen férfi az, vagy nő) kettős életet él, tudja diszkréten kezelni mindezt, különben roppant megalázó a házastársára nézve a tette.

Én azt gondolom, hogy sokan álomvilágban élnek. Ezt generálja a mai világ. Egy kapcsolat, egy házasság bármikor felrúgható, nem jelent semmit. Nincs elköteleződés a másik iránt, csak üres szavak és menekülés az első hullámvölgy közeledtével.

Nincs olyan, hogy sírig tartó lángoló szerelem. Döntés van észérvek alapján, hogy szeretnétek-e ketten együtt maradni, vagy sem. Régen miért tartott 60 évig egy házasság? Nem azért mert mások voltak az emberek és az érzelmek...

Amikor bemutattam a 85 éves nagymamámnak a páromat, sírva mesélt arról az időszakról, amikor ő házasodott. Ezerszer hagyta el a száját az a mondat, hogy: "Tanuljatok meg egymásnak tűrni. Csak tűrni és tűrni. Erről szól a házasság." A szavai még súlyosabbak lettek miután rádöbbentem, hogy ez volt az utolsó találkozásunk és szebb mondatokkal nem is motiválhatott volna minket élete végén a közös utunkra.

A dédnagymamám élettörténetét szintén többször végighallgattam. Soha egyik történetben sem szerepelt problémamentes házasság és sírig tartó lángoló szerelem.

Mindben szerepelt azonban súlyos döntés egymás mellett, jóban-rosszban. Szerepelt bennük probléma és nehéz időszak. Ezt a mai fiatalok elfelejtik.

Egy kapcsolat fenntartása komoly munka, amiben igenis vannak botlások, bármilyen töltetű is legyen mindaz.

Mondom mindezt úgy egyébként, hogy édesapám szintén az említett korosztályban lebukott azzal, hogy megcsalta édesanyámat. Nem volt az egyszerű időszaka a családnak és sosem egyszerű visszagondolni erre. Ugyanakkor a család egyben maradt, mert eldöntötték, hogy ez így lesz. Engem pedig megerősített abban, hogy iszonyat mélyről is fel lehet állni egymás kezét fogva.

Én nem úgy fogom fel, hogy a társammal a gyerek, vagy a közös lakásunk, hitelünk tart össze. Évek óta élünk mély egyetértésben. Ez nem azt jelenti, hogy sosem lángoltak fel más iránt érzelmeim, vagy sosem vesztünk össze, sosem tettem ki a nappaliba a cuccát, avagy sosem jutott eszembe az, hogy nincs keresnivalónk egymás mellett.

Műszaki emberek vagyunk a párommal, egyenként is átlagon felüli fizetéssel és igen komoly akarattal (és makacssággal). Ha akarnék leléphetnék és egyedül is képes lennék felnevelni/eltartani a gyerekünket. Ő szintúgy. Mozaik családban is felnőhet boldogan egy gyerek és egy apa lehet távolról is jó apa.

Mi amikor igent mondtunk egymásnak, hoztunk egy döntést, hogy bárhogy alakul is, kitartunk egymás mellett. Természetesen történhetne olyan dolog, ami miatt nem így alakulna, de ez már más kérdés.

Igen... a mélypontunkon, amikor egy veszekedés után sírva fekszek le a közös ágyunkba este, akkor a legnagyobb helyben tartó erő az, amit közösen elértünk és felépítettünk. De ez nem a gyerek, vagy a közös lakás, hanem az út, amit ezen célokig megtettünk együtt.

Ha nem lenne gyerekünk, vagy lakásunk is lenne egy utunk, amit végigjártunk együtt. Ez tartana minket össze.

Semmi nem tart össze egy hàzassàgot igazàn, csak az egymàs irànti őszinte érzések , szerelem , tisztelet, hűség. Ahol ezek nincsenek meg, azt én nem tartom hàzassàgnak csak papírnak ami jogilag összeköt 2 embert egy fos , boldogtalan viszonyban.

Aki menni akar azt se a hàz se a gyerek nem fogja visszatartani. Nagyon sok huszas+ harmincas egyedülàlló anyukàt ismerek. A férjük/pasijuk 1-3 évvel a gyerek születése utàn lelépett, ennyire tartotta össze őket pl a gyerek.

Nàlunk , a hàz nem közös, csak a csalàdomé, gyerek nincs tervben. 8 ève vagyunk együtt mert szeretjük egymàst. Ez tart össze minket.

Ismerősömék 11 éve boldogok együtt ketten. Gyereket nem akarnak. Màsik hàzaspàr 9 éve. Ők sem akarnak. Màsik ismerős pàr 13 éve, megint màsik 10 éve boldog együtt, igaz ők nem hàzasok. Itt is gyerekmentes pàrok vannak. De van 4 olyan ismerősöm is akik szintén tizenéve boldogok, egyszerűen làtszik rajtuk, mind a 4 pàrnàl 3-3-3 - illetve2gyerek is van. Ezeknél a pàroknàl a gyerekek egy része màr minimum elkezdte a sulit.

Te beteg vagy a fejedben

Keres segitseget

A vilagnezeted elszomorito

Igy mindig egyedul maradsz

Szeretet huseg bizalom nelkul

"Akkor csak illúzió a házasság."

Te talán 15 éves vagy kérdező? Olyan sértődött és felháborodott vagy, mint aki éppen most készül feldolgozni, hogy nem is létezik a Mikulás. A házasság nem a boldogságról szól, soha nem is arról szólt, úgyhogy az elkeseredésed a te hibád, mert te hittél egy mesevilágban. A házasság az egy szerződés a gyermekek felnevelésére. Ez egy keretet ad, amit ki-ki képességei és szándékai szerint megtölt valamilyen tartalommal. Valaki szeretettel tölti meg, valaki érdekkel. A keret attól még nem lesz hazugság, hogy néhányan (sokan) rossz dolgokkal töltik meg. Aki a házasságban boldogtalan az házasság nélkül is az lenne, csak akkor másban hibázott volna. A házasságnak semmi köze nincs a boldogsághoz, se nem a gátja se nem az ahhoz vezető út. Nem akarok spirituális közhelyekbe fulladni, de a boldogság az ilyen definiálhatatlan, belülről jövő dolog, tudod...

Nem vagyok,sosem voltam társfüggő.Sőt nagyon szerettem EGYEDÜL èlni.

Viszont családot akartam ès olyan párt vàlasztottam,aki olyan àhitattal beszèlt ès olyan remekül viselkedett a gyerekekkel,hogy biztos voltam benne,NEKÜNK ez így jó lesz.

2en boldogok voltunk,jól műküdtünk.

A gyerekekkel már nem volt olyan egyszerű ès szèp a kép.

HATALMAS ès ÖRÜLETES MUNKA egy család.

Szèp is persze,de èn csalódtam benne,máshogy,jobbnak kèpzeltem APÀNAK.

És igen,másnak magamat is.

Imádjuk a gyerekeket,szép èletünk van,de a gyerekek tartanak együtt minket.

Nem a ház,hanem a lànyok ès az ő vègtelen ès töretlen szerelme,amit nem tudom,hogy kèpes mèg mindig iràntam érezni...