Megkaptam almaim allasat kulfoldon, de a parom nem akarna velem jonni?

De egyáltalán mit akarsz egy ilyen önző hisztis kis görcstől?

Komolyan, még ki sem költöztetek, de már MOST önzősködik és követelőzik, mitn egy dedós.

Azt meg megint csak nem ő dönti el, hogy mi lesz egy év után VELED, hanem a szerződésed meg elsősorban TE!

Nem veszed észre, hogy kontrollálni akar téged? Nem mehetsz, aztán "jó, de én választok kutyát", "meglátjuk, beilleszkedek-e, és ha nem, ez meg az lesz..."

Megsúgom: NEM fog beilleszkendi, mert nem akar, helyette folyamatosan nyivákolni fog mindenért.

Jó, azért szerintem az már túlzás, amit itt egyesek írnak. Én is biztosan a költözést választanám, ha ez a munka lenne minden álmom és rengeteg időt, energiát, pénzt áldoztam volna rá, mert ezt tartom a legjobb, legésszerűbb döntésnek, hiszen ez egy nagyon jó lehetőség, amit nem szabad csak úgy eldobni. Valamint a párkapcsolat az azért egy mobilisabb dolog, egy ekkora távolságnál abszolút megoldható és, ha esetleg nem is működik és szakítással végződik, még akkor is kisebb áldozattal járt, mintha mondjuk életed egyik legnagyobb lehetőségéről mondtál volna le (persze, szép dolog a szerelem, de fiatalok, még csomó lehetőségük van párt találni).

Ugyanakkor azért valahol másik felet is megértem, hiszen az ő életére is hatással lenne ez a változás és valakinek nehezebb alkalmazkodnia. Szerintem teljesen természetes az, hogy elgondolkozik azon, hogy most mégis hogyan tovább...a kérdező erre készült, ez volt a célja, beszéli a nyelvet és egy biztos munka várja. Ezzel szemben a párjára inkább bizonytalanság vár, még akkor is, ha tudott a tervekről...azért ő nem beszéli a nyelvet, nem várja egy biztos állás stb. Ezeken nyilván lehet változtatni, mert meg lehet tanulni németül, lehet tanulni, továbbképezni magad, munkát keresni stb., stb., de úgy gondolom, hogy természetes reakció, ha valaki egy kicsit megijed. Emiatt én azért nem mondanám el minden önző, uralkodó, birtokló phaczkalapnak.... Az már igaz, hogy túlreagálja, mert azért ez nem egy akkora távolág, az ország keleti felébe költözve is simán megoldható stb., illetve neki is fel kell mérnie a súlyát annak, hogy miről is van szó és fel kellene ismernie, hogy a párjának ez mekkora öröm és mekkora lehetőség. A többi, hogy ő hogyan gondolkodik a nő-férfi felállásról, a kutya stb., pedig nekem sem szimpatikus, de azért én még ebben sem látok akkora nagy problémát, az ő dolguk, ők tudják, hogy nekik mi a jó és nekik kell megegyezni. Az a megoldás pedig szerintem nem olyan nagy hülyeség, hiszen beleegyezett és adott egy esélyt, megpróbálja és majd utána megbeszélik, hogy hogyan tovább. Én ebben nem látok problémát, hiszen a kérdező is dönthet a saját életéről és a párja is, így ha nem érzi ott jól magát, nem tetszik neki stb., akkor dönthet úgy, hogy hazaköltözik és távkapcsolatban folytatják vagy szakítanak. Attól a kérdező még mindig azt csinálhat, amit szeretne és senki sem kényszerítheti őt semmire.

De ezen mi a nagy megbeszélnivaló meg kérés?

Ha szeretem a másikat, NEM zsarolom, nem húzom vissza, hanem támogatom, akkor is, ha esetleg ez a kapcsolatba kerül.

Álmai állása csak egy van, párja meg még jópár lehet.

Én anno elhagytam az akkori páromat a karrier miatt és életem legjobb döntése volt. Akkor nettó 62 ezret kerestem két diplomával és teljesen padlón voltam. Ma ennek 8-szorosát és az önbizalmam helyreállt.

Összességében nagyon szerettem őt, de elvárta volna, hogy az ő karriere miatt adjam fel az enyémet, amikor kaptam egy jó álláslehetőséget. Rengeteg önző megnyilvánulása volt és látszólag nem akart kompromisszumot találni, ezért úgy döntöttem én is önző leszek és megkeresem a saját szerencsémet. Az útjaink elváltak és azóta úgy gondolom, hogy jól van ez így.

Ha ti képesek vagytok kompromisszumra, márpedig úgy tűnik igen, akkor próbáljátok megoldani. 6 évet azért nem dob el csak úgy az ember.