Miért tartják olyan fontosnak, hogy a párok együttéljenek? Miért hurrogják le azt, amikor mégsem így élnek?

Ha nem akarnak gyereket működhet, de ahol igazán komoly a kapcsolat, szerintem ezt nem lehet megvalósítani. Eleve ott vannak az anyagiak. Mi kertesben lakunk, ebből tudok csak kiindulni. 2 ilyen nagy házat, udvart fenntartani anyagi csőd, a felépítéséről nem is beszélve. Én nem mennék emeletesbe lakni, a férjem sem. Úgy lett megcsinálva, hogy mind a kettőnknek jó legyen. A babát sem tudjuk ketté vágni, és egyébként is szeretjük egymás társaságát.

Ja, és vannak török ismerőseim, azt mondták a többnejűséget csak a gazdag férfiak engedhetik meg maguknak, mert ott a férfi kötelessége eltartani az összes feleségét.

Már bocsi, de ez megint egy tapasztalatlan, álmodozó embertől jött kérdés.

Nem kell, csak előnyös. Én szeretek egyedül lenni. Ha privátkodni akarunk, enyém a nagy, övé a kicsi. Minden tárgyat, virágot, bárakármit közösen veszünk.

De van, akinek meg ez sem való. Ilyen vagy pl te. Akkor ne költözz össze. Olvashattad; van jópár ilyen.

De a leírásod alapján te a kapcsolatban sem vagy vmi kompromisszumkész alapból.

Sztem ez itt a gond.

Van pár ellentmondás az írásodban, pl ha mindkét félnek van saját lakása ahová visszavonul akkor ha összeköltöznek sem tűnik el a lakás, tehát szakítás esetén is van hová menni, nem kell albérletet keresni. stb

De ettől függetlenül persze működhet a dolog. Én pl negyvenes, elvált anyaként a leginkább ilyen kapcsolatot tudnék elképzelni most. Egy darabig. És akkor nem fogja a gyerekem idegesíteni őt, ha van neki gyereke, ő is tud vele minőségi időt tölteni külön stb.

Ámde ha két ember szereti egymást, és sokat dolgoznak, valószínűleg együtt akarnak lenni többet is. Hét közben fáradtak stb. és jólesik egymás mellett elaludni, gondolom. Nekünk a házasság romlását jelentette, amikor a férjem átköltözött a nappaliba a kanapéra, mert este sokáig tévézik meg netezik és nem akart engem zavarni. És mellettem aludni, persze.

Tehát:életem kapcsolatának nem tudnék ilyet elképzelni. De így, már anyaként nem sértődnék meg ha az új párom fenn akarna magának tartani egy kis saját életet, ha ezt meg tudjuk oldani.

Szerintem amit leírtál a "randizási" fázisban tökéletesen működhet...de ha a két fél úgy dönt, hogy összeházasodnak, vagy közös gyereket stb. szeretnének akkor már nem.

Már csak abból az egyszerű okból, hogy amikor már mindkét fél dolgozik, ellátják a háztartást gyereket, akkor egymásra is limitált idejük van, nem pedig még a lakások közt ingázni, a hétköznapi "vásárolj be" "segíts rendet rakni" munkákat is elég egy házon belül megoldani...nem, hogy kettőn. A gyerekkérdésről ne is beszéljünk.

Aztán ott az anyagi része. Nyilván előbb utóbb felmerülnek közös célok amire közösen gyűjteni kell...pl. utazás, esküvő, új kocsi stb...ilyenkor mindkét félnek félre kell rakni a fizujából a közös kasszába, és szerintem nagyon hamar "felesleges" pénzkidobásnak tűnne a két lakás.

Privát időt egy lakáson belül is meg lehet oldani. Pl. férjemnek van külön szerelős szobája ahova el tud vonulni (nem szoktam nyomozni ott utána), plusz ha főzök vagy nem egyszerre érünk haza a munkából akkor kap énidőt bőven...inkább a közös időt keveselljük munka mellett. :)

Nekem van egy másfél szobás kis lakásom, ahol jelenleg élek, nem albérlet, saját, igaz, hitel van rajta, de az könnyen fizethető.

Tegyük fel, mostanában összejönnék valakivel, akinek szintén van saját lakása. Mondjuk az övé lenne a nagyobb. Akkor sem költöznék egyből hozzá, és nem dobnám el a saját lakásomat.

Tegyük fel, hogy mondjuk eltelik fél év, egy év, minden jól alakul, odaköltöznék hozzá. Nem adnám el a saját lakásomat, hanem kiadnám albérletbe. Mivel jó helyen van, ezért jól ki is adható, ez plusz bevételt jelent. Ha összejön a kapcsolat, család leszünk, gyerekünk lesz, az én kis lakásom megmarad, ha a gyerek tovább akar tanulni érettségi után, ide jöhet lakni kollégium/albérlet helyett. Ha meg mégsem jön össze a kapcsolat hosszú távra, még mindig megvan a lakásom.

Így is lehet. Nekem pl. ez a terv.

De pl. van egy idősebb (már nyugdíjas, már nagymama) hölgy ismerősöm abban a tömbben, ahol a szüleim élnek. Ő már leélt egy életet, nincs férje (volt), remekül tartja magát, szóval nem egy lepukkant nyugdíjas, szóval simán pasizhat még. Egyszer összefutottunk buszon, azt mondta, hogy ő már nem akar egy férfival sem összeköltözni, ismerkedik, meg össze is jön valakivel szívesen, ha úgy alakul, de jó neki külön, neki már nem hiányzik, hogy valakivel együtt éljen.

Nekünk meg pl egyikünknek sincs lakása és az is kérdéses, hogy egyet tudunk e majd szerezni, nem hogy kettőt :D

Mondjuk én soha nem laktam egyedül egy szobában. Mindig minimum egy, maximum 5 másik emberrel. Gyermekkoromban egyszobás lakásban laktunk én, a három tesóm, anyu meg nagyi. Szóval bennem nem alakult ki ilyen fóbia, hogy jaj hozzáérnek a cuccomhoz, vagy jaj valaki tvzik miközben olvasok.

Valahogy nem tudok elképzelni olyan élethelyzetet, amiben szakító ok egy mikiegeres ágynemű. Vagy egy olyan szakítás, ahol az a legnagyobb bajom, hogy kényelmetlen a derekamnak a kanapé.

De a kérdésre válaszolva, szerintem ez olyan, mint mikor van egy beteg ember, aki mindent megtenne az egészségért, és van egy testileg egészséges, aki öngyilkos lesz és mindenki megveti, hogy nem értékeli azt, amije van és eldobja, ami másnak kincs lenne.

Sokan nem találnak párt, vagy távkapcsolatban kínlódnak és idegesítő látni, hogy valakik összejönnek és megtehetnék amit én nem, de nem teszik.

Gyerekkorodban keresd a választ! Lehet h a szüleid visszaéltek a saját tereddel, lelkileg bántalmaztak, ezért van igényed saját térre.

Az lenne a jó, ha olyan kapcsolatban lennél ahol önmagad lehetsz, én így nem olyan zavaró a másik jelenléte. Gondolom azért nem akarod mert akkor állandó készenlétben vagy. Én is úgy érzem, h két ember feszt össze van zárva, és nem egészséges. De viszont aki képtelen együttélni másik emberrel, ott az alkalmazkodásával is van gond, ami azt jelenti h nagyon merev. Ha megtapasztalnál olyat h vki mellett önmagad vagy, akkor lehet elengednéd ezt a dolgot. Sokszor harcolni is kell a saját térért, nekem pl kellett, mert a volt pasim folyton jött a nyakamra, meg kellett vele beszélnem h ne telepedjen rám, volt sértődés, de egy idő után megértette h pl munka után hagyjon kicsit békén.

Amúgy együttélés csak kivülről látszik olyan rózsasnak, legtöbb helyen a 2 embernek viselkedniük kell a másik előtt az elvárások miatt. Együttélés főleg tudat miatt kell sok vkinek, meg a gyerek miatt meg a közös vagyon miatt. Így könnyű a családosoknak nagy házban pöffeszkedni.

Külön akarnak élni a szülőktől és így as legkönnyebb h gyereket vállalnak és felveszik a sok támogatást.Ennyi.

En szeretek egyutt elni a felesegemmel. Jo mellette ebredni es konyebb egyutt elni mint egyedul.

Masreszrol 2 alberletet fenntartani nagyon sokba kerul, nem is tudnank, igy meg 1egy fizetunk kozosen.

Egyik kollgam egyedulallo es neki szobatarsa van mert amugy nem tudna mindent fizetni. Minek laknek en is meg o is egy idegennel? :D