Átverve érzem magam. Jogos?

Sziasztok!

Páromat interneten ismertem meg 3 évvel ezelőtt. Elég távol éltunk egymástól, de szerettük volna összekötni az életünket. Ehhez viszont valamelyikunknek fel kellett adnia az addigi életét. 1 évig könyörgött, hogy koltozzek én hozza, és hogy majd milyen jó lesz. Hogy egy másik életet fogok élni, mint addig. Hogy majd elvesz feleségül, még babánk is lehet, utazunk, stb. Nagyon szerettem, hozzá is köztem. Én tényleg akartam egy új életet, hogy majd feleség leszek és anya, ha úgy alakul. Azóta eltelt 2 év, 40 éves lettem, de semmi nem történt. Tegnap szóvá tettem, hogy milyen nagy terveink voltak, de mégsem úgy alakult. Azt mondta, hogy ő soha nem fog felsegül venni, ne is számítsak rá! Mert neki már volt felesége és gyereke is van már. Neki már minden megtörtént. És tudja, hogy ez a kapcsolat ugyanúgy nem visz engem sehova, ahogy az eddigiek sem. De akkor is kitart a döntése mellett.

Nem az esik rosszul, hogy nem vesz el feleségül, hanem az érzéssel van baj, amit most iránta érzek. Miert nem akkor beszélt így velem mikor még nem költöztem hozza?? Ha akkor ezeket mondja, biztos maradok a fenekemen. Nem volt akkor őszinte, csak birtokolni akart, mikor könyörgött, hogy legyek vele. Otthagytam mindent egy új élet reményében és közben kiderült ez a kapcsolat sem vitt sehova.

Én azt gondolom, hogy egy házasság nem létkérdés egy kapcsolatban, de mégis, ha egy férfi így kijelenti a párjának, hogy soha nem veszi el, az azt jelentheti, hogy nem is annnyira fontos számára a másik.

Persze már nem nagyon reménykedhetek 40 évesen, hogy majd találok valakit, akivel új életet kezdhetnek, mert kb lehetetlen "kuldetes" lenne. De ha ezt tudom, nem pazarlok el 2 évet sem az életemből.

Átvette érzem magam. Ti hogy látjátok?