Természetes hogy így érzek? Vagy nem szabadna így belemennem az együttélésbe?

tökre normális vagy.

miért magadat kérdőjelezed meg mindig?

amúgy tudtad, hog a tradicionális, nyugati polgári házasságokban a német, francia, angolszász párok a 7., 18., e még a 19. században is külön szobában aludtak rendszeresen?

persze az elit és a felső-középosztály, akik megengedhettek maguknak több szobát.

de csak szexre és gyereknemzés céljából háltak együtt, amúgy külön aludtak.

olvastam pszichológusoktól is, hogy ez sokkal egészségesebb, mert jobban ki tudják pihenni magukat a felek, hiszen az emberek általában más ritmusban kelnek-fekszenek, mások az igényeik, van, aki még tévézne, más olvasna, vagy 1dül bámulná a plafont.

én csak azért biztosan nem lennék együtt senkivel, h. nehogy egyedül öregedjek meg.

egyrészt senki nem garantálja, hogy megérem az időskort, másrészt senki nem garantálja, hogy ha van is párom, nem hal meg azelőtt, mielőtt megöregszünk.

plusz én olyanok társaságát keresném, akik szintén intrók, és megértik a csendre és magányra való igényemet.

egyetlen párkapcsolat sem ér a szememben annyit, hogy tönkremenjek miatta.

és ez nem feltétlenül önzőség, mert ha a sorozatos alkalmazkodástól és megfelelési kényszertől tönkremegyek, akkor adni sem tudok mit a társamnak, hiszen boldogtalan és frusztrált vagyok.

Én is hasonló érzésekkel mentem bele az összeköltözésbe és nem bántam meg.

Eleinte voltak súrlódások, amíg össze nem csiszolódtunk, illetve amíg meg nem értette, hogy ez nem ellene szól, ez inkább értem van.

A párom horkol. Hol jobban, hol kevésbé, hol egyáltalán nem. Ha egy hónapig folyamatosan horkol és én nem alszom ki magamat mellette, akkor igen... bizony én is megkérem, hogy aludjunk külön egy éjszakát, hogy kipihenhessem magam.

A családjaink távol élnek tőlük, van hogy csak egyikünk megy haza, vagy az egyikünk bulizni megy, mert ahhoz van kedve, a másikunk meg itthon marad egyedül.

Pl. most a párom túrázni ment reggel a barátaival. Nekem nem volt kedvem, ezért maradtam itthon inkább egy kicsit a magam világában.

Ha hazaérek melóból is van olyan, hogy fáradt vagyok, nincs kedvem társalogni, sem semmihez. Ilyenkor csak magamra csukom az ajtót és kész. Nálunk ez működik. A hobbink sem egyforma, azt is külön űzzük. Annak a hívei vagyunk, hogy oké, hogy ketten együtt egy párt alkotunk, de attól még megmaradtunk egyéni személyeknek és személyiségeknek. Fontos, hogy mindketten boldogok legyünk a kapcsolatunkban és ez nem feltétlenül úgy fog létrejönni, hogy nonstop együtt vagyunk.

Az elején voltak vitáink emiatt, de amint felfedeztük egymás határait és igényeit, szépen összecsiszolódtunk és jól megvagyunk.

Én élvezem, hogy elmehetek egyedül bármikor, bárhova. Nem kell hazudnom, nem kérnek számon. Nekem a saját dolgaimra szükségem van.

Attól amiért összeköltöztök még nem kell összenőve élnetek! Miért ne mehetnél el 2-3 napra egyedül valahová?

A kiszámíthatóság egyébként sokszor jó érzés.

Szerintem vágj bele, mert addig úgysem tudod meg milyen!

Miért kellene ebben gyorsan dönteni?

Értem a kételyeidet, de azt értem belőle, hogy nem vagy 100%-osan felkészülve erre a lépésre. Ha ilyen jól elvagytok, hát ne kapkodjatok, aludjatok felváltva hol itt, hol ott - szerintem kiderül, hogy fölös az aggodalmad.

De miért kellene "gondoskodnod" róla? Felnőtt ember, nem?