Azt érzem, hogy el kell költöznöm a páromtól, mert fájdalommal jár szembesülni a ténnyel, hogy van egy lánya. Gonosz lennék?

Lassan egy éve élünk együtt, és minden a legnagyobb rendben van. Nem csak mi érezzük, hanem a környezetünk is látja azt az intenzív boldogságot, amit átélünk együtt. Hétvégente nála (nálunk?) van a lánya. Egy elkényesztetett, tökéletes mintagyerek. Azért nem írtam, hogy nálunk, mert ilyenkor én mindig vissza kell menjek anyukámhoz lakni. Igen, lehet, hogy féltékeny is vagyok, de inkább az bánt, hogy nem tudok beilleszkedni hozzájuk,és nekem még egy kutyám sincsen. Meg az is, hogy őt is ugyanúgy szólítja, mint engem... Belefáradtam, hogy minden pénteken futok egy nagy bőrönddel anyuhoz, aztán hétfőn vissza. Tudom, hogy a gyereked mennyire fontos, és mindent megteszel érte, egy kincs... De én is szeretnék lenni valami. Azt tervezem, hogy ezúttal hétfőn nem jövök vissza hozzá. Ez megoldás? Ha nekem lenne gyerekem helyette, ő is ugyanígy érezné? Soha nem lehet teljesen az enyém, és én ebbe beleőrülök.

Én 20, ő 37 éves