Azt érzem, hogy el kell költöznöm a páromtól, mert fájdalommal jár szembesülni a ténnyel, hogy van egy lánya. Gonosz lennék?

O kuld haza, vagy te akarsz menni? Mi lenne, ha inkabb megbeszelned vele, hogy maradsz inkabb hetvegente es megprobalsz beillekszedni kozejuk? Ha idosebb a lanya es nem teljesen elutasito veled, akar meg jo "baratnok" is lehetnetek.

Mondjuk en eleve nem jonnek ossze olyan ferfival, akinek mar van gyereke.

4 esnek teljesen igaza van.

Gyereket másként szertjük, és nem előrébb való senki a másiknál.

Azt viszont nem értem miért kell hazamenned ha ott a gyerek???

>Azt tervezem, hogy ezúttal hétfőn nem jövök vissza hozzá. Ez megoldás?

:D Hát, gratulálok. Miért nem beszélitek meg? Miért nem oldjátok meg a problémát? Ha a megoldás az, hogy neki fontosabb a lánya és te nem férsz bele a képben, akkor ez van, elköltözöl, szakítotok, kerestek mást. De miért kell passzavan tűrni egészen addig, amíg nem marad más, mint valami végtelenül éretlen, drámai húzással?

Itt jön az, hogy 20 éves vagy. Nincs meg benned az az élettapasztalat és anyai ösztön, ami ezen átsegíthetne.

Mivel soha nem fogsz tudni ezen túllépni, és a párod se tudja neked azt megadni, amire vágysz, ezért tényleg a szakítás a legjobb megoldás.

Ettől nem leszel se gonosz, se rossz ember, egyszerűen nem egymást keresitek.

Viszont ülj le vele beszélni, és előbb mondd el neki, hogy ezúttal nem is jössz vissza. Ne úgy, hogy szó nélkül lelépsz, mintegy büntetésből. Mondd a szemébe, hogy ez neked így nem megy. Szerintem ő is érzi, hogy ez hosszú távon nem működik, hogy minden hétvégén elrohansz.

De ő küld el hétvégente?

Mert ha nem, és magadtól mész, akkor gyerekes a viselkedésed.

A gyerekem mindig a gyerekem marad, anya vagyok.Elváltam, párom elfogadott gyerekkel együtt.Erre nem mindenki képes, ha te sem, akkor jobb szakítani, bár nem tudom mit lehet féltékenynek lenni egy 10 éves gyerekre.