Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Jó döntés egyből házat venni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jó döntés egyből házat venni és oda költözni össze?

Figyelt kérdés

A párommal szép lassan összeköltöznénk. Albérletet egyikünk se igazán szeretne, én albiban élek évek óta, és utálom, hogy a világ összes pénze elfolyik olyasmire, ami soha nem lesz az enyém. Nem csinálhatok azt, amit akarok, nem is igazán érzem biztosnak. Olyan kolesz-szintű móka, fiatalon még elmegy, de szeretnék egy saját otthont felnőttként.

Viszont sok helyen láttam, hogy előbb érdemesebb albérletbe összeköltözni, az nem köt annyira.

Én a kapcsolatunkban biztos vagyok, előbb alaposan megismertem őt, mint embert, mielőtt beleszerettem és összejöttünk, így tudom, hogy nem csak a rózsaszín köd miatt vagyunk el jól, hanem emberként is összeillünk, jó csapat vagyunk. Ráadásul így is 7 napból legalább 4-et együtt vagyunk, nagyon rág óta, de van, hogy 2-3 hetet is szünet nélkül, soha nem volt konfliktusunk, a házimunka elosztása teljesen magától jön, az igényeink pedig megegyeznek, hogy mennyit szeretnénk egymással foglalkozni, meg mennyit a saját kis dolgunkkal. Stb stb, ilyen téren minden tökéletes. Viszont azért vannak nálam/nálunk sokkal tapasztaltabb emberek, akik talán tudnak valamit, amit mi nem :D

Szóval, lehet valami hátulütője a dolognak, ha feltesszük, hogy magával az együttéléssel nincs gond?


2016. dec. 7. 12:43
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

Bő 3 éve vagyunk együtt, és kb még egyszer annyi ideje ismerem elég jól.

Konfliktus esetén pont, hogy rettenetes, ha haza kell mennünk külön. Nem tudom, lehet, hogy vannak akiknek jobb ilyenkor egyedül duzzogni kicsit, és átgondolni az életüket, de mi inkább átbeszéljük, aztán élvezzük egymás társaságát. Volt, hogy úgy jött ki, hogy épp egy nézeteltérés után nem tudtuk együtt tölteni az estét, annál rosszabbul még soha nem éreztük magunkat így a kapcsolat terén.

Betegség/nyűgösség esetén meg még jobban esik találkozni, mint amúgy, soha egy találkozót se mondtunk le emiatt, sőt, van hogy direkt ezek miatt találkozunk pluszban :D

Ezekbe pl bele se gondoltam, hogy vannak akik máshogy csinálják :D

Azért nem költözik hozzám az albiba, mert az Pesten van, ő meg nem pesti, minden reggel 1 óra lenne melóba mennie 7-re (plusz isten tudja mennyi idő a dugó miatt)


És a "szülőknél" összeköltözés mennyire rossz ötlet? Mármint ideiglenesen, próbaidőképp, albi helyett. Nem konkrétan a szülőkkel egy lakásba, a párom szüleinél a tetőtérben ki van alakítva egy külön lakás, kb egy sütő kéne már csak, meg akkor külön bejáratot nyitni neki, és kész. Ha ott laknánk együtt olyan 1 évet előbb, az lenne olyan ilyen szempontból, mint egy külön albérlet Szerintetek?

2016. dec. 8. 08:00
 12/13 anonim ***** válasza:
Meg lehet próbálni ha onnan be tudtok járni anélkül hogy bármi változna pl időben, viszont ha így változik akkor inkább albi, a lényeg hogy ti vigyétek 100%-ban a pénzügyeket, házimunkát, legyen közös minden kettőtöknél. Az anyósék ilyenkor nehezítő körülmény, de ha túlélitek és el is jöttök a megbeszélt időkor (ezt fixáljátok le! sokan hajlamosak húzni utána hisz ő azért otthon van stb...)akkor nincs gond. A legfontosabb hogy ebben a helyzetben gyereket ne vállaljatok mert akkor sose jöttök el onnan!
2016. dec. 8. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
Gyereket még jó pár évig nem akarunk :D És mindenképp szeretnénk majd külön saját házat mindketten, nem szeretnénk ottragadni sok évre, a párom se.
2016. dec. 8. 16:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!