Nagyon nehezen bírom elviselni a barátom rendetlenségét és hanyagságát, erre rá mehet a kapcsolatunk, vagy tehetek valamit még?

Már majdnem 2 éve együtt lakunk. Itthon folyamatosan rendetlenség van, és én ezt idegileg nehezen bírom. Semmit nem rak el maga után, olyan, mint egy 3 éves gyerek, megy, dönt, borít, dobálja a dolgokat, nem érdekli, ha a földön van, nem veszi fel maga után, szóval úgy képzeljétek el, mint egy gyereket. Eleinte nagyon stresszeltem emiatt, ment a vita, de nem használt, csak a feszültség növekedett köztünk. Aztán úgy voltam vele, hogy nem érdekel, de ez meg azért nem vált be, mert így fontos dolgokat, papírokat szórt el, és amikor kell valami, olyankor sose találjuk meg. Aztán átmentünk abba az állapotba, hogy most mindig rászólok, de ez meg teljesen olyan, mintha parancsolgatnék. Ez nekem se jó, neki sem, de nem fog megváltozni, szerintem mindig is ilyen volt. Egyáltalán nem is zavarja a rendetlenség. Sőt, szerintem ő így érzi jól magát. És így elment abba az irányba a kapcsolatunk, hogy én egy zavaró tényezőnek érzem magam itt, mert úgy csinál, mintha ez a káosz lenne a természetes. Miért én vagyok a rossz ezért? Ha egész nap csak pakolok, meg takarítok, és végre rend van, akkor az maximum 1 napig tart, mert az se érdekli mit dolgoztam, szétrombolja pillanatok alatt a munkám. Mondtam már neki, hogy ezt nem bírom, meg amúgy is vegye magát észre, hogy soha sem találja a fontos papírjait, meg mindent elhagy. Meg azt is utálom, hogy ha jön valaki hozzánk, még a házba se lehet beengedni, olyan kupi van. Nem bírok minden nap pakolni. Láttam milyen, amikor az anyukájával lakott, olyankor semmit nem mert szétszórni, pillanatok alatt megcsinálta a házimunkát, mert neki nem mert nemet mondani. Ott akkor persze nem voltak problémák, mert az anyja nem is tudta milyen valójában a fia, nekem is azt mondta az anyuka, hogy az fia milyen rendes, mindig rendet rak stb... erre teljesen az ellenkezője. De végülis azt sem akarom, hogy olyan stresszben éljen mellettem, mint az anyja mellett, mert ő akkor csak a szülői "nyomás" miatt takarított és nagyon utálta. Már egyébként azt gondolom, hogy neki ez valami pszichés dolog. Nem bírom elhinni, hogy valaki így érezze jól magát. Na most kiírtam magamból az érzéseimet, szerintetek mit lehetne tenni? Szeretjük egymást, nem akarom, hogy emiatt kelljen szakítanunk, de már az is megfordult a fejemben, hogy jobb lenne most kilépni ebből a kapcsolatból, mert ezt évtizedekig úgyse fogom bírni, főleg ha már gyerek is lesz.