Közös kassza, külön kassza, a legkisebb összeg is gond?

Sziasztok,

Párommal most tervezünk összeköltözni, viszont aggaszt, hogy az anyagiakkal egyikünk sem bánik tökéletesen.

Az alapvető elképzelésünk - és ez mindkettőnknek megfelel egyelőre - hogy a saját költségeit (telefon, diákhitel, stb.) mindenki maga fizeti. Lesz egy közös számlánk is, ahova meghatározott összeget ráteszünk mindketten, ami elég rezsire, kajára, közös félretett pénz stb., tehát a lakhatás része közös, a maradék mindenkinek saját.

Azt gondolom, bár még nem tartunk ott, hogy ez így működőképes is.

Viszont párom már most ki van borulva az anyagiakon. Néha azt érzem, hogy mintha teljesen közös kasszát akarna, máskor meg teljesen másképp viselkedik.

Például, mivel más időben kapunk fizut, hó elején én szoktam neki kölcsön adni, hó végén meg ő nekem. Sokszor utána ezek elfelejtődnek, de pl. ha tudjuk, hogy a másiknak is hiányozni fog, visszaadjuk. Ezt is nehezményezi. Hogy kölcsön kell adnunk egymásnak, mint idegenek.

Azon is sokszor megsértődik, hogy én nehezen fogadom el, ha ő ad pénzt - alapból ilyen vagyok, a meghívások is kellemetlenek. Így neveltek. És ezen megsértődik, hogy inkább nem eszem, de nem kérek tőle, ha nem muszáj.

Vagy konkrét példa: a múltkor felhívott, hogy vigyek neki valamit boltból, majd kifizeti. Jó. Mikor találkoztunk, kérdezte mennyi volt, mondtam, oda is adta az árát. Aztán meg később felemlegette, hogy mert az ilyen kis pénzt is visszakérem, holott kapcsolatban ennek nem így kéne működnie.

Én ezek előtt a kifakadások előtt sokszor értetlenül állok. Nem vagyok híve annak, hogy (majd) együttélésnél totálisan külön kasszán legyünk, az értelmetlen, de jelenleg azért más a szitu. És nyilván nem felezgetjük egyébként a pénzt, ha megyünk valahova, mindig fizet, akinek van. Sokáig nekem volt több, mostanában neki, de sose volt olyan, hogy akkor a sajátodat fizesd ki... De azt gondolom, hogyha "kölcsön" adunk egymásnak, akkor ott is alap, hogy visszaadjuk, meg ha mondjuk ő teszi szóvá, hogy mennyi volt, és visszaadja, akkor meg miért kéne ilyen ál-udvariaskodással visszautasítani? Nyilván, ha nem saját maga erősködik, akkor magamtól nem mondom, hogy de légyszi add már vissza...

Ő viszont árulásnak érzi az egészet, hogy kérni kell egymástól, mintha idegenek lennénk.

Mások hogy oldják ezt meg?